Kedves kis családunk és barátaink! Nagy örömmel vettem a visszajelzéseteket arról, hogy a pár napos hallgatás során hiányoltátok azt a töménytelen információáradatot, amit én itt produkálni szoktam. :) Szerencsére annak, hogy eddig nem írtam, nem az az oka, hogy az égvilágon semmi sem történt velünk, hanem éppen ellenkezőleg, rengeteg dolog történt velünk az utóbbi egy hétben. Kaptam olyan visszajelzéseket is továbbá, hogy a stílusom hasonlít Pepe korábbi stílusára, amit azért sem értek, mert nekem (sincs) humorom :D, viccet félretéve pedig bóknak vettem, és remélem, hogy valóban élvezhető az események közvetítése az én tollamból is. :)
Próbálom rangsorolni az eseményeket, így lehet hogy nem kronologikus sorrendben követik majd egymást az elbeszélések, de a lényeg, hogy megpróbálok minden lényeges információt beleírni ebbe a blogbejegyzésbe.
Kezdjük a legfontosabb dolgokkal talán. Ezek a hihetetlenségi sorrend alapján növekedve a következők: Németországban még mindig forgalmazzák az eper ízesítésű, pehelykönnyű édességet, aminek a neve: Jogurette; ismerik a mogyorós chipset, mitöbb rengeteg fajta van belőle; a nagyobb boltokban raklapszám van gumicukorka és az én legnagyobb örömömre olyan is, ami kívül savanyú és belül édes (bár sajnos meg kell jegyeznem, hogy minden ötödiknek kb. olyan a külső bevonata, mintha rapidot szopogatnék, de az igazi élvezet néha lemondásokkal jár :D); és gyakorlatilag minden boltban lehet kapni olyan felvágottat, aminek mackó alakja van (És itt muszáj elmesélnem, hogy fény derült arra a legelső alkalommal, hogy Pepe nem tudja, hogyan is teljesíti be egy ilyen kismackó a sorsát. Ugyanis, ahogy megkapta az első szelet vajas kenyeret és hozzá a kismackó felvágottat, ahogy rárakta a kenyérre és látta, hogy túllóg rajta, levágta a kismackó fejét. :( Hát azt nem szabad!!! A kismackó sorsa ugyan az, hogy megegyék, és attól lesz igazán boldog, de hogy a sorsa beteljesedése előtt levágják a fejét, naaaa az egy barbár dolog. Kész szerencse, hogy ott voltam és megmutattam neki, hogy kell ezt csinálni. Először is betakarjuk a kismackót egy szelet finom sajtocskával, és utána elfogyasztjuk, fejestől mindenestől. Nem vagdossuk, meg hajtogatjuk, meg kínozzuk szegénykét. :D).
Összességében ezeket mérlegelve nem is tudok mást mondani, mint hogy köszönjük Németország! Köszönjük, hogy gondolsz a magunkfajta örök gyermekekre... :D
Másrészt a biciklisekre is. :) Ugyanis a legnagyobb szerencsénkre itt Frankfurt környékén borzasztó sokan bicikliznek, és ennek hála nem csak nagyon jól kiépített biciklis utak várják mindenhol az embert, hanem toleráns autóvezetők is. Komolyan mondom, nem hisszük el, ha nem látjuk. Itt ha valahol szűkebb az út és egy néni teker mínusz öttel, akkor a legcsillibb Bmw-k is beállnak mögé és szépen kivárják, hogy biztonságosan tudják megelőzni a közlekedésben részt vevő kerékpárost. Nincs dudálás, meg kerékcsikorgatás, meg satufék, meg rosszabb esetben biciklis gázolás... Én például Budapesten zicher, hogy nem bicikliznék, vagy maximum akkor ha már tíz évet éltem ott, és iszonyú bátorságot gyűjtöttem, úgyhogy voltak itt is kételyeim, amikor Pepe felvetette az ötletet, hogy... muszáj egy másik sztorit becsatolnom mielőtt folytatom.
Mikor még otthon voltunk, de már biztosan tudtuk, hogy költözünk ki Németországba és ezen belül is Frankfurtba, akkor én elkezdtem nézegetni a lakásokat a környéken, hogy tudjuk milyen költségekre számíthatunk nagyjából. Abban rögtön egyetértettünk Pepével, hogy nem akarunk bent lakni a városban, hanem ugyanúgy, ahogyan otthon is, valami belátható távolságban lévő kisebb városban szeretnénk élni. Olvasgattam a frankfurti magyarok fórumot, hogy lássam, hogy melyik közeli település nem túl hangos a reptér miatt, nem túl drága árban, nincs túl messze, és könnyen be lehet járni a belvárosba akár tömegközlekedéssel is, plusz mivel tervben van, hogy nemsokára érkeznek szintén ide Pepe ismerőséék, így nekik, Anikóéknak is szimpatikus (az én családomnak és ismerőseimnek írom, hogy Pepének egy nagyon kedves volt kolléganője és az ő férje, aki ugyanúgy az Ericssonnál dolgozik/fog dolgozni, plusz az imádnivaló kis csemetéjük, akikről szó van :)). Nagyjából két-három városka maradt, amire ezek alapján a szempontok alapján leszűkítettük a kört, és egy, ami igazán a kedvencünk és legfőbb várományosunk lett.
Ott hagytam abba múltkor a mesélést, hogy megkezdtük a konkrét lakáskeresgélést, amit most annyival tudok kiegészíteni, hogy már volt olyan lakás, amit ténylegesen meg is néztünk (ez volt az egyik oka, hogy a héten nem értünk rá igazán). Ennél többet viszont egyelőre sajnos nem tudok mondani, mert még nincs meg a végleges új otthonunk kőbe vésve.
Azonban, és itt most visszacsatolnék az előbb elhagyott fonalhoz, azt biztosan tudjuk már most is, hogy egy vidéki kis városba fogunk költözni, láttuk személyesen hogy milyen lehetőségek vannak egyikben-másikban, és azt is biztosan meg tudtuk állapítani a látottak alapján, hogy a legelső dolgunk az lesz, hogy
... vegyünk két biciklit. :) Szóval én már alig vártam, hogy elteljen ez a pár hét, és amint meglesz a lakás és ki is költöztünk, akkor legyen majd alattam megint két kerék, mikor is Pepe pénteken átküldött online egy linket,hogy most hétvégén, pont az egyik kiválasztott kis városkában tartanak egy használt biciklivásárt. Úgy döntöttünk, hogy legalább megnézzük, és akkor tudni fogjuk, hogy mennyiért lehet majd venni itt két kerékpárt (mert újat néztünk, és 400 euró volt a legalja, amiért meg két használt autót is lehet kapni :D). A vásár szombaton délelőtt volt, ahová ki is látogattunk, és annyit tudok nektek mondani végeredményként, hogy annyira jól sikerült a látogatás, hogy örömmel közölhetjük, bővült a kis családunk két új taggal: Csacsival és Szélvésszel. Csacsi egy szürke, félig városi, félig terep férfibicikli, szélvész pedig egy kék, szintén félig városi, félig terep nőibicikli. Az érzés leírhatatlan.
Tegnap annyira izgatottak voltunk, hogy bejártuk velük a környéket rögtön. Elmentünk megnézni a közelben lévő legfelkapottabb, fürdőzésre alkalmas tavat, a Badesee Walldorfot, ami nagyon jól néz ki, kb akkora, mint otthon a Szelídi tó, és Frankfurtból is sokan járnak ide fürödni. A belépő 2,5 euró egy napra egy felnőttnek, ami szerintem nagyon baráti ár. Megnéztük a közeli nagyobb bevásárlóközpontokat, és minden, hétköznapi élethez fontos dolgot megtaláltunk ott, a Deichmantól elkezdve a kínai mindenes bolton keresztül. Én annyira lelkes voltam, hogy szinte már vissza se akartam jönni a nagyvárosias bár kicsi betonvárosba, az egyszobás apartmanba, mert olyan jól éreztem magamat.
Aztán aludtunk egy nagyot, és ma, ahogy felkeltünk, megint felpattantunk a két csodajárgányra és betekertünk Frankfurtba. Sokkal jobb volt így, mint tömegközlekedéssel, szinte mindent meg tudtunk nézni, és a ráadás, hogy az út innen a belvárosba majdnem végig a Majna parton vezet, szóval az egész gyönyörű volt. Bár mind a ketten már régen bicajoztunk ennyit és a végére nagyon el is fáradtunk, de hihetetlen jó élmény volt, és mind a ketten nagyon kedveljük a környéket és Frankfurtot is. :)
Ezenkívül kaptunk hét közepén két levelet, amiben mind a kettőnk tartózkodáshoz szükséges azonosítószáma megérkezett (ez olyan nagyjából, mint ha lenne otthon egy ideiglenes személyigazolványszámunk), és nekem megvolt az első németórám. Úgy tűnik, hogy sikerült nagyon jól választanom magamnak némettanárt, ugyanis élveztem is az órát, és nagyon jól haladtunk is. A tanárom már több, mint tíz éve tanít németet, egyébként ő maga is több nyelven beszél, és az óra végén azt mondta, hogy tényleg lehet érezni, hogy régen jól beszéltem, úgyhogy szerinte rövid időn belül át tudjuk venni a nyelvtant és a legnagyobb hangsúlyt arra fektetjük, hogy ténylegesen beszéljek. Az óra fele azzal telt így is, hogy ő mondott egy mondatot és én rögtön lefordítottam neki szóban. Nagyon sok minden jött vissza első pillanatban, ami pedig elsőre nem, az is amint elhangzott, újból olyan volt, hogy jaaa persze, már emlékszem és szerencsére onnantól kezdve már aktívan tudom is használni. Mondtam neki, hogy szerintem a nagyobb baj inkább a bátorsággal lesz, hogy meg merjek szólalni, mivel idegennyelvi környezetben szinte sosem beszéltem angolul sem és németül sem, szóval azon fogunk teljes erővel dolgozni. Jövőhéten hétfőn lesz a következő óra, aztán még kettő a héten, és nagyon izgatott vagyok miatta. :)
Pepe munkahelyén egyelőre nem sok változás van, egész héten oktatásai voltak, meg mindenféle megbeszélés a mostani munkakörével kapcsolatban, mert ezt ugyan már csinálta régebben is, de az utóbbi pár évben nem kifejezetten ez volt a profilja, és változott azóta sok minden a mikéntjében. Szóval most tanulgat, ismerkedik, nem hajtja a tatár, de azért nem is unatkozik és egyelőre nem küldték ki sehová (bár múlthéten pénteken felhívták, hogy hétfőn-kedden lehet repülni kell pár napra Dublinba, de aztán mégsem kellett).
Érdekességképpen pedig azt tudom elmondani ezúttal, hogy Pepe egyre jobban csal a "hopp kutya"-ban... :D Aki tudja, hogy mi ez a játék, az érteni fogja, hogy miért olyan nagy a fájdalmam ezzel kapcsolatban. :) :) :)
Plusz, megbeszéltük, hogy Pepe megtanít engem programozni. Bár legelső alkalommal, mikor említettem neki az ilyen irányú vágyaimat, úgy nézett rám, mint ha egy újkapu lennék, ő meg egy borjú (valljuk be, önkritika ide-vagy oda, azért el tudom fogadni a kételyeit :D), de azért belevágtunk és azt hiszem, hogy nem is kell többet mondjak arról, hogy jól szórakozunk-e itt kint. :D :D :D
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
pub-5777725574448286