Hétvégén végre megvolt az első Unicumos koccintás is, az immáron berendezett lakásunkban. Igaz, hogy a pakolás teljesen csak tegnap este lett kész, és a négy napos hétvége alatt (Pepe kapott a cégtől két napot berendezkedésre) végig harmincöt fokban és 95 %-os páratartalomban dolgoztunk, de bátran mondhatom, hogy megérte a küzdelmet a dolog. :D Szóljon most erről a történetem.
Igazából csütörtök reggel kezdődött az egész beköltözés, amikor reggel hat körül kivonatoztunk egy bőrönddel, meg két megpakolt hátitáskával. Szerencsére az IKEA tényleg tartotta magát a megadott szállítási intervallumhoz (7-14-ig), sőtmitöbb, fél kilenc körül már a lakásban voltak a dobozok, úgyhogy nekiállhattunk összerakni a bútorokat. Kicsit fáradtak voltunk, így jól jött volna egy kis egyórás szundikálás, de akkor még ugye nem volt min szundítani, szóval nekikezdtünk a műveletnek. Először az asztalt meg a székeket szereltük össze, vagyis leginkább Pepe, én csak egy széket szereltem össze, de Sheldon Cooperesen azon nyomban kijelentettem, hogy az az én helyem... :D ugyanis az első két szék összeszerelése után megállapítottuk, hogy bár ez minden paraméterét tekintve megfelel annak az asztalnak és székeknek, amik otthon is vannak Pepénél (amik tökéletesen megfelelőek), és ugyanannyiba is került hiába négy-öt évvel később vettük, mint a másikat, de erről már bizony lespórolták a lakkot. Így eltekertünk boltba, ahol még egyébként is kellett néhány konyhai eszközt vásárolni, ahol vásároltunk lakkot is, és én a nap hátralévő részében a bútorokat festettem vele az erkélyen. Azt tudom mondani, hogy nem sajnálom, hogy ezt csak egyszer kell megcsinálni, mert abban az időben, ami csütörtökön volt, ez nem volt egy kellemes, üdítő szórakozási lehetőség. Én még ilyet nem tapasztaltam, de a teljesen vizes baseball sapka ellenére öt perces erkélyen való tartózkodás és festegetés után folyt rólam az izzadság. Pepe közben bent szerelte össze a székeket és az ágyat, hasonló ha nem talán melegebb körülmények között. Szóval gondolom értitek már, hogy arra akarok célozni, hogy elég komoly herkulesi munka volt ez számunkra. :D Végülis estére már volt hol aludnunk, és ez a lényeg, ugyanis nyolckor úgy dőltünk be az ágyba, hogy nem kellett esti mesét mesélni egy picit sem az elalváshoz.
Másnap Pepe beutazott a városba, hogy leadja a kulcsokat és elhozza a maradék cuccainkat, bőröndjeinket. Én közben összetépkedtem a papírszemetet, ami az IKEAs bútorok után maradt. Szerintem két centivel azóta vastagabb lett a jobb kezemen a bicepsz. :D Egyébként el kell hogy mondjam, hogy a németországi szemétgyűjtési módszerek nagyon szimpatikusak számomra. Bár egy pici nehézséget okoz, hogy mindent külön kell gyűjteni, értem ezalatt: a különböző színű üvegeket, a műanyagot, a papírt, a komposztot és a vegyes háztartási szemetet, de nagyon hamar meg lehet szokni. Az is jellemző itt, hogy amit csak lehet azt nem egyesével vásárolnak (pl. ásványvíz, sör), hanem rekesszel, és ugyanúgy vissza is lehet váltani, ami szerintem nagyon jó dolog. Ezenkívül a pet palackot is visszaveszik a boltokban, nem úgy, mint otthon, ahol már az üveget se igazán... :S Mi is rögtön, ahogy tehettük, elhoztunk egy rekesz ásványvizet a közeli boltból, és így már nem termelünk több műanyag szemetet feleslegesen.
A berendezkedéssel kapcsolatban pedig, elég még az hozzá, hogy a hétvége további részét takarítással, szerelési munkákkal töltöttük, kivéve amikor szombaton lehetőségünk nyílt megviselt habtestünket megáztatni a közeli tóban, ahol most először volt, hogy egyszerre volt fürdéshez alkalmas időjárás, és mégis volt hely kényelmesen pancsolni. És ez úgy két órára enyhülést is hozott számunkra.
A hétvége főattrakciója a pakoláson kívül egyébként a kulináris élvezetek oltárán való áldozás volt, eszerint elfogyasztottunk egy üveg Unicumot, néhány doboz sör kíséretében, így utólagosan megünnepelve Pepe születésének a napját, és számtalan jobbnál jobb és kívánatosnál kívánatosabb ételt. Történt ugyanis, hogy Pepe anyukájáék nagy mértékben megörvendeztetve ezzel minket, küldtek egy pakkot (szüli-névnapi ajándék gyanánt) telistele magyar fűszerekkel, és mindenféle ételkészítéshez elengedhetetlen otthoni hozzávalóval. :)
Nem akarom túlspilázni a dolgot, mert végülis csak egy hónapról volt szó, amíg nem tudtunk semmi finomat sütni, főzni, de az első két nap akkor is arról szólt, hogy minden egyes falat leves, második és sütemény abban a pillanatban vérré vált, hogy bekerült a szervezetünkbe. :D Főztünk egy isteni finom húslevest (otthon minden hétvégén főzünk egy nagy kondérral), rakott karfiolt, az elmaradhatatlan vasárnapi ebédet, azaz krumplipürét rántott karajjal, meg egy-egy adag túrós és sajtos pogácsát. Nem is tudom, hogy hányszor jutott eszembe a hétvégén, hogy vallási hovatartozásomtól függetlenül elrebegjek egy hálaimát, és dicshimnuszokba fűzzem vadászó, honfoglaló barbár magyar őseim nevét, akik megteremtették ezt a húsalapokon nyugvó, és hússal bélelt, és hússal körített ételkultúrát, amit én örökségként kaptam tőlük. :D Tudtátok például, hogy a disznó 98 %-át megesszük? :D Pepe egyszer kiszámolta. Én mondjuk "csak" a 80 %-át fogyasztom el szerintem, de rendkívül változatos tudok lenni, ha a szükség úgy hozza. :)
Volt egy magyar buli is a hétvégén Frankfurtban, de egyrészt messze is volt tőlünk, későn is kezdődött, másrészt időnk és energiánk sem maradt rá igazából. Ezt aztán a piakínálatot látva: fütyülős pálinka, vörös házibor, és borsodi sör, annyira nem is bántuk. :) Talán majd legközelebb...
A lakásról készített képeket délután egy külön posztban töltöm majd fel, hogy mindenki izgulhasson még addig és így legalább biztosan elolvassátok, amit írok (na jó, igazából még folyamatban van a feltöltés :D, úgyhogy mindenki nézzen fel este, ha lesz ideje).
Ui: képzeljétek, hogy nagyjából az első adag pogácsa kisütésével egy időben megjelent a lakásunkban egy újabb manó (a zokni- és sörlopómanó mellett), akit nemes egyszerűséggel csak pogácsalopó manónak neveztünk el. Kitaláljátok, hogy mi a főprofilja? :D
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
pub-5777725574448286