Miért jó a jakartai turistavízum?

Kedves családunk, és barátaink!

Mint, ahogy bizonyosan ezt már tudjátok is, míg Pepe egy hosszútávra szóló munkavállalási vízummal tartózkodik Indonéziában, addig én csak mint turista kísérem őt. Ez azzal jár, hogy habár miatta akár fél évig nem kellene intézni semmi különlegesebb dolgot a bevándorlási hivatallal, addig nekem gyakorlatilag havonta kell valahogy érvényt szereznem a további itt tartózkodásomhoz. Ezt most bonyolult lenne leírni, mert többféle vízum létezik, és voltam már itt két hónapossal is, ami kétszer hosszabbítható, de szükséges hozzá egy helyi patronáló, egyszeri belépésre jogosító 30 napossal, meg olyannal ami 30 nap után hosszabbítható egyszer. Na, hát a lényeg végülis annyi, hogy pár hete előállt az a helyzet, amikor szükségem lett egy új, legalább 30 napra szóló vízumra. És hogy lehet ezt a legkönnyebben megoldani? Nagyon egyszerű: ki kell lépni az országból, aztán meg vissza. Az egyik legközelebbi ország, ahová el lehet így jutni, az pedig nem más, mint Szingapúr. Ezúton is üdvözöltetem az indonéziai vízumrendszert, mert ennek hála eljuthattam hát ide is.

Ha őszinte akarok lenni, akkor meg kell mondanom, hogy az én fejemben Szingapúrról valami nagyon homályos kép élt. Annyit tudtam róla - de ezt már talán csak Pepe elmeséléséből, nem is korábbról - hogy egy fényűző szigetország, ahol a világ egyik legjobb állatkertje található, a világ egyik leghíresebb hotele (a Marina Bay, tudjátok ahol a tetőteraszon egy nagy medence van), és egy pláza, amiben kialakítottak egy kis folyót, ahol lehet csónakázni. Ez utóbbi egyébként a Marina Bay aljában van. Ezenkívül volt egyfajta érzéki benyomásom, ami - hát ciki vagy nem, de igaz - egy igazán furcsa keveréke volt az egzotikumnak, a rejtélynek, és persze, naná, Sandokan-nak, a maláj tigrisnek.

Mert ugye tudjuk, hogy Szingapúr Malajziával szomszédos, és a lakosság egy jelentős hányada innen is származik, míg a másik fele Kínából, egy kisebbség pedig Indiából. Manapság azonban jobb ezt már nem firtatni, mert a nagyjából harmadik generációs állampolgárok, akik az igazi függetlenséget még csak alig több mint fél évszázada vívták ki a maguk számára, a gyökerektől nagyon távolra kerültek, és ezt szeretik mindenkivel tisztázni. Olyannyira, hogy bár a hivatalos nyelvek közül a leginkább használt a mandarin, mégis igyekeznek minden elérhető helyen angolul (is) kommunikálni. Szingapúrban négy hivatalos nyelv van bejegyezve, és ez csak az egyik olyan vonása, amiben megnyilvánul a nyitottság egy igen magas foka.

A függetlenség hangsúlyozása annyiban mindenképpen érthető, hogy Szingapúr az egyik legfejlettebb ázsiai állammá nőtte ki magát. Ezt kezdetben a kikötői tették lehetővé, amiknek eszméletlen forgalma az Ázsia és Európa közötti legfontosabb tengeri központtá tette Szingapúrt. Az ebből származó tőkét leleményesen felhasználva pedig építettek a szigetállamnak egy elképesztően stabil alapokon nyugvó pénzügyi, és banki központot, amivel gyakorlatilag egy igen fontos üzleti központtá is váltak. Az Ázsiában megszokott erős kontraszt a szűk felső, és nagyon vastag alsó réteg között sokkal kevésbé látványos. Minden hivatalos és ellenőrzött úton zajlik, így gyakorlatilag elképzelhetetlen hogy a lakosság nagy része nem bejelentett jövedelemből próbál boldogulni, mint ahogy teszem azt Jakartában.

Persze ennek az oka a méreteiben is keresendő, Szingapúr ugyanis kicsi állam, 5.000 000 fő a lakossága hozzávetőlegesen. Ami még nagyon érdekessé teszi, és hozzájárul ahhoz, hogy ilyen olajozottan tudjon minden működni, az a kormányzat. Annak ellenére, hogy köztársaság az államforma, az utóbbi 50 évben ugyanaz a család uralkodott, és egyetlen párt létezik. Ezért inkább tekintélyelvű államnak tartják, és nem parlamentális köztársaságnak, ami igazából lenne. Viszont igaz az is, hogy ennek a családnak az összes gazdasági, és politikai hatalomra való törekvése Szingapúr számára hihetetlenül sikeres működést biztosított, és biztosít ma is.

Itt követik el a legkevesebb bűncselekményt, ezáltal az egyik legbiztonságosabb ország a világon. A büntetési rendszere viszont meglepően szigorú, és következetes. Számtalan olyan dologért is büntetnek, amiért sehol máshol a világon: például tilos rágógumizni az egész ország területén, nagyon sok nyilvános helyen tilos enni-inni (amit én személy szerint érdekes túlzásnak tartok, de a higiéniai szempontok vezérlik a szabályozásokat, így elfogadható), és nagyon komoly büntetés jár egy csikk eldobásáért, vagy illetéktelen helyen való dohányzásért is. Azok számára, akik hozzám hasonlóan egyébként sem szemetelnek soha (értve ezalatt a csikkeldobást is) ez könnyen betartható, és üdvözítő szabály. Ezenkívül Szingapúrban a mai napig  büntetnek nyilvános botozással, és például egy drogbirtokláson való rajtakapásért halálbüntetés jár. Ezekről mindenki azt gondol, amit akar, ami nem kétségbevonható, az viszont az, hogy az eredmény látványos. És a fő konklúzió, hogy ha valaki Szingapúrba megy, akkor érdemes elfogadni, hogy ott így működnek a dolgok, és betartani a szabályokat.

Én részemről imádtam az országot, az első pillanattól kezdve az utolsóig úgy éreztem magamat, mint Alíz csodaországban, és ennek az oka nem a - az egyébként mindenütt kézzelfogható - pompa, és fényűzés, hanem az a hihetetlenül nyitott, gördülékeny, és nyugodt közhangulat, ami az embernek egész egyszerűen már a reptéren az arcába csap. Mindenütt rend, tisztaság, sokszínű emberi kavalkád, na jó, és igen, kamerák. Szingapúrban nehéz úgy bármit csinálni, hogy az embert ne vegye filmre legalább egy kamera. Sokan egyébként pont azért nem szeretik igazán Szingapúrt, mert túlellenőrzöttnek tartják. Én viszont úgy vagyok vele, hogy amíg nem az emberek saját akaratát, és kreativitását próbálják ezzel korlátozni, és nem az elnyomás egy módja, addig a cél szentesíti az eszközt.

És itt azt éreztem, hogy az emberek nincsenek elnyomva. Azok sem, akik itt élnek, és azok sem, akik üzleti okokból rövidebb-hosszabb ideig az országban élnek. Szingapúrban egy pillanatig sem éreztem magam feszélyezve. Azt mondanám, hogy pontosan olyan volt, mintha Svédországba értem volna vissza, csak időközben az valahogy a trópusokra vándorolt, és még gazdagabb lett volna. Ja, és még drágább. Mert ahogy Svédországban, úgy itt is meg kell fizetni a dolgok árát. Ha valaki olcsó ázsiai körutat tervez, annak javaslom a nagy mennyiségű vajas kenyér elcsomagolását, és egy reggel érkező, este továbbrepülő tartózkodást az országban. Gyakorlatilag bárhol a környéken sokkal olcsóbb az élet.

A mindenhol tetten érhető pompa, és az egymás hegyén-hátán lévő felhőkarcolók lenyűgözik az idelátogató turistát, ami igazán rabul ejti az azonban talán az eredeti városrész, ahol a parton a régi épületekből bárokat, és éttermeket alakítottak ki. Ezen kívül a sokszínű vallás, és a gyönyörűbbnél gyönyörűbb templomok is elképesztő színt adnak az országnak. De megtalálható itt még ezenkívül egy nagyon szép, és érdekes kínai negyed, és egy forma 1-es versenypálya is.

Az egy hétvégés látogatás nagyon kevés volt, szinte csak arra volt elég, hogy megízleljem Szingapúr báját, csodáját. Még számtalan dolgot szeretnék megnézni, és bár két nap után felelőtlenségnek tűnik ezt mondani, de bizony az volt a benyomásom, hogy itt nem csak két napokat töltenék el szívesen, hanem sokkal hosszabb időt is. Mindenesetre a turistavízum időről időre majd megint lejár, és akkor muszáj lesz valami megoldást keresni. :)

Ui: aki még nem olvasta volna, itt talál egy szingapúri beszámolót tőlem, ami kifejezetten a Pepével közös rákvacsorás élményünkről szól Szingapúrban: http://onset.hu/mese-a-jumbo-chilli-crab-rol-azaz-egy-szingapuri-vacsora-tortenete/

Ui2: mint ahogy biztosan észre is vettétek az utóbbi hetekben egy kicsit kevesebbet voltam jelen itt a fórumon, de igyekszem ezt pótolni. Mostanában sok dolog történik velünk, szóval lesz miről mesélni. Tudom, hogy azt is sokan várjátok, hogy megmondjuk végre, hogy mi lesz a sorsunk, de sajnos még mindig nem tudjuk mi sem. Ami biztosnak tűnik, hogy a márciusi repülőjegyet, legalább április közepéig tolni fogjuk, mert most per-pillanat addig szól Pepe szerződése. A többi még alakulóban van, de amint bármi biztos lesz, rögtön beszámolunk róla.

Azt is biztos sokan tudjátok, hogy nekikezdtem egy cikksorozat megírásának egy online oldalon. Igyekszem azonban elérni, hogy ez a blog semmiképpen se szoruljon háttérbe, hiszen ezt csak nektek, a hozzánk közelállóknak írom/írjuk.

És persze még valami lefoglal mostanság, vagyis sokkal inkább valaki: a családunk új tagja, egy gyönyörű szép francia bulldog kisfiú, Bé ügynök. De erről igyekszem még a héten egy külön posztban mesélni.

Ui3: aki még látta, nem tudja, és érdeklődik a cikkeim iránt, az ezen az oldalon éri el őket:
 http://onset.hu/author/yuppe/

Ui4: szingapúri képek holnap várhatóak egy külön posztban