A magyar->német és a német->magyar érzés

Kedves családunk és barátaink! 

Hosszú idő után újra jelentkezik a németországi szekció. Mivel a karácsonyi szünetet otthon töltöttük, így azért talán kevésbé éreztétek kínzó hiányát az időnkénti online helyzetjelentésnek. Azonban lassan már nyoma sincs a tavalyi hónak (vagy akkor se volt?), idei havat meg még nem is láttunk, így hát úgy gondoltam, hogy mesélek nektek egy kicsit. 

Frankfurtba való visszaérkezésünk teljesen rendben zajlott, ami azért is üditő dolog, mivel ez egyfajta tesztelése is volt egy számunkra eddig ismeretlen/fel nem fedezett utazási módnak. Repülővel jöttük, de nem a frankfurti, hanem az úgynevezett frankfurt-hahni reptérre, ahonnan még közel 3 órás buszútra van Frankfurt. Viszont mivel anyagilag sokkal kedvezőbb megoldás, mint Frankfurtba repülni, nagyjából százszor kényelmesebb, mint 16-20 órát buszozni, és kocsival egyelőre nem rendelkezünk, így ez egy szuper megoldás számunkra. 

Az első pár nap, amíg még Pepe szabadságon volt, azzal telt, hogy feltöltöttük a hűtőt, kitakarítottunk, és kicseréltük a fürdőszobában a csapot, ami a kiutazásunk előtt romlott el. Így mondhatjuk, hogy az első pár nap dolgosan és mégis lazán telt, és közben szépen lassan vissza is szoktunk az itteni otthonunkba.

Az eddigi kényelmi szolgáltatások körét még tovább bővítettük, mert Pepe elhozott otthonról egy készüléket, amit Chromecast-nak hívnak. Sokat reprezentálni erről szakértelem hiányában nem tudok, viszont el tudom mondani, hogy használatban hogy is néz ki ennek a készüléknek a működése: ha bármilyen videót elindítunk a gépen, interneten keresztül, akkor egy-két kattintással át lehet "dobni" a tv képernyőre, és onnantól akár be is lehet zárni a weboldal, a kis készülék biztosítja, hogy a tv-n megy a videó. Ez pedig két dolog miatt is borzasztó hasznos: 

1. így én bármilyen interneten elérhető német videót tudok nagyban, felirattal nézni, plusz jó hangminőséggel (ugyanis a laptopom hangereje minimális, és ez eddig megnehezítette a megértést)

2. a konyhából is tökéletesen látom az interneten elindított főzőműsorokat :)

Pepe munkábaállása a szabadságból való fájdalmas kiszakadástól eltekintve rendben zajlott, az év első része nyugodtan telik. Vannak kilátásban különböző projektek, de várhatóan még egy-két hétig semmi biztosat nem fogunk tudni arról, hogy utazunk-e mostanság, és hogy ha igen, akkor merrefelé. Amint biztos lesz bármi, akkor rögtön értesítelek benneteket. 

Én jelentkeztem egy helyi állásra, egy áruházba kerestek "mindenes" munkatársat, de pár nappal később visszajeleztek, hogy pillanatnyilag nincs számomra megfelelő állásuk, a pozíciót már betöltötték. Na de nem csüggedek, majd adódik más lehetőség. Egyébként pedig, mint sok más esetben, itt is lenyűgözött, hogy mennyire korrekten járnak el itt Németországban, még akkor is válaszolva, ha nem vettek fel, egy nagyon kedves és vigasztaló hangvételű levél formájában. 

Hasonlóan könnyedén zajlott a hitetlenné válásunk folyamata is. Korábban meséltem nektek már a történetet, de a lényeg emlékeztetőül csak annyi, hogy mikor bejelentkeztünk ide Németországba, azt adtuk meg, hogy katolikus vallásuak vagyunk. Később kiderült, hogy ez egy egészen számottevő mennyiségű adó megfizetésére kötelez bennünket, így eldöntöttük, hogy módosíttatjuk hivatalosan. Erre a módosításra pedig most került sor. A helyi, mörfelden-walldorfi, irodában kitöltöttünk két nyilatkozatot, amit postáztak a tartomány (Hessen tartományban lakunk egyébként) központi irodájába, ahonnan majd kapunk egy csekket, ami az egész eljárás díja, és ha azt befizetjük, akkor utána már kész is az egész. 

További fontos felfedezés még, hogy megtaláltuk a városnak a honlapját, ahol lakunk és kiderült, hogy minden csütörtökön 3-4 órán keresztül délután egy városi piac van a főtéren (korábban én már láttam egyszer, de elfelejtettem, hogy melyik nap volt és nem találtam sehol a konkrét időpontját), amit aztán élőben is megnéztünk rögtön. Itt a legnagyobb örömünkre felfedeztük, hogy kapható friss, hentesektől származó, a boltinál sokkal jobbnak tűnő húsárú, felvágott, sajtok, zöldség-gyümölcs, és halak is. Így ezek után a csütörtök délutáni programom fix pontja lesz a piaclátogatás. :)

Mint tudjátok mind a ketten Pepével nagy rajongói vagyunk a piacoknak. Ennek az oka nem kizárólag az, hogy ott olcsón lehet jó minőségű élelmiszerekhez, házi tejhez, mézhez, kávéhoz, lángoshoz jutni, hanem maga az emberáradat színes kavalkádja is lenyűgöz mind a kettőnket. Mikor a karácsony előtti időszakban Pepe is megérkezett Magyarországra, megbeszéltük, hogy ahány piacot csak rendeznek Veresegyházon az otthon tartózkodásunk alatt, azt mi mind meglátogatjuk (valóban több dolgot is onnan akartunk és végül szereztünk is be).

Végül két alkalommal voltunk otthon, és mind a kétszer ki is mentünk, de az első alkalom sokkal emlékezetesebbre sikeredett, el is mesélem, hogy miért. Én addigra már pár napja otthon voltam, és kétszer jártam Budapesten is, de a legtöbb időt mégis otthon voltam házon belül, így kevés szociális interakcióban volt részem, Pepe pedig éppen akkor érkezett haza, még talán fél napja sem volt.

/Tudnotok kell azt is, hogy itt Németországban van egyfajta furcsa derüs nyugodtság az emberekben, abban ahogy a mindennapi életüket élik (Svédországban nem különben), amit, ha nem vigyáz elég jól a messziről jött ember, akkor nagyon könnyen el is lehet kapni tőlük, és bizony akkor hiába a hosszú évek berögzött magyar szokásvilága, hiába minden virtus./

Így jártunk mi is, és elég az hozzá, hogy mire hazamentünk, addigra már egészen természetesnek tartottuk az egymással udvariasan, türelmesen viselkedő embereket, akik még nagy tömegben (mondjuk egy frankfurti szombati piacon bort iszogatva) is megőrzik a nyugodtságukat és udvariasságukat.

Szóval ebben a szellemiségben mentünk első alkalommal a veresegyházi piacra, kicsit még fáradtan, kótyagosan, ébredezve, lángosért sorban állva. Az első párbeszéd, amitől teljesen el voltunk szokva, ekkor ütötte meg a fülünket,: 

Eladó: - segíthetek valamiben?

Nézelődő: - csak nézelődök.

Eladó: - hát a nézelődésben tényleg nem tudok segíteni. 

Az egész természetesen egyfajta szolid-agresszív, rosszalló hanglejtéssel előadva. Apróságok, de sokat számítanak.

Nagyjából ezzel egy időben történt, hogy egy középkorú nő minden különösebb ok nélkül, szóra sem méltatva, nagyjából fél méterrel arrébb lökött, mert éppen az ő és a célja közötti optimális útvonal közepén álltam (sajnos nem tanultam a történtekből, mert két perc múlva, amikor visszafelé jött, ugyanezt a hibát elkövettem), de így legalább volt ideje a mögöttünk, félig meddig már melletünk álló türelmetlen fiatal párnak, hogy elénk kerüljenek a sorban és így kettő perccel hamarabb jussanak lángoshoz, de abban a két percben meg mi legalább meghallgathattuk a mögöttünk lévő család aktuális balhéját, és legalább még tízszer azt, hogy: "első osztályú szőnyeget tessenek, tessék, tessék, itt az első osztályú szőnyeg". Félreértés ne essék, nagyon élveztük a piacolást, és az élmény után ráadásul rögtön otthon éreztük magunkat Magyarországon, csak az első fél-egy órában voltak ezek a dolgok feltűnőek számunkra. 

Most viszont visszajöttünk, és kezdünk megint asszimilálódni. Szerencsére azért néhanap itt is történnek olyan dolgok, amik miatt nem felejtjük el, hogy magyarnak lenni igenis egy utánozhatatlan és egyedi életérzés... 

Hétvégén itt is kimentünk a piacra, nézelődtünk, vásároltunk ezt-azt, megittunk egy pohár fehérbort, és ettünk egy wurstot (az első olyat egyébként, ami még nekem is ízlett). Szuperül éreztük magunkat, Frankfurt szép volt, az idő gyönyörű, szóval mire hazafelé tartottunk, eltöltött minket az a minden rendben nyugodtság érzés. Ugyanúgy egyfajta eufórikus állapot, csak egy kicsit más, mint otthon.

Ahogy leszálltunk a vonatról, és átjöttünk az úton, láttuk, hogy egy autós egy fehér, régi típusú BMW-vel tanácstalanul áll a sarkon egy helyben, jobbra indexelve, ahol egyébként egy mélygarázs van két méterrel az utcasarok után. A tanácstalanság oka az volt, hogy állt egy másik autó is, a mélygarázs bejárata előtt (úgy értem, hogy nem közvetlenül előtte, hanem úgy előtte, hogy egyáltalán nem lógott bele a lejáróba), és ettől a bmw-s nem tudott lekanyarodni közvetlenül a garázsba (le tudott volna, ha nem bénázik). Szemben van egy bank, előtte egy parkolóval, szóval ha már elsőre nem sikerült lekanyarodni, simán Y-ban megfordulhatott volna 10 méteren belül, plusz teljesen egyétrelmű volt, hogy a kocsi tulaja csak pénzt vesz fel a bankban (kb. 2 perc) vagy kávét kér a mélygarázs előtti kávézóban elvitelre (2 perc), így akár meg is várhatta volna.

Közben megérkezett mögé egy szakadt, zöld skoda, ami ahelyett hogy továbbhajtott volna, vagy mögötte marad, beállt az út másik oldalára a fehér bmw mellé. Így melletük már tényleg senki sem fért el. Pepével nem szoktunk megbámulni másokat, de kíváncsiak voltunk mi lesz a történet vége, ezért megálltunk a kapuban. Amikor a fehér bmw-s kiszállt a kocsijából, és odament a zöld skodáshoz (együtt voltak), akkor már gyanítható volt, hogy ő most bizony bemegy a bankba/kávézóba és leordítja a fejét annak a galád embernek, aki itt az útjukba állt (legalábbis szerinte). Így is lett.

Már éppen jött ki a pasi, az útbanálló kocsi tulajdonosa a bankból, mikor összetalálkozott a fehér bmw-s nővel, aki azonnal neki is állt lekiabálni a fejét, és hiába állította a pasi szép szóval, hogy bizony ő nem akart rosszat, meg hogy szerinte nem is áll az útban, a nő addig kiabált, amíg meg nem nyugodott. Az is igaz mondjuk, hogy a nő érvei megingathatatlannak tűntek, mert azt ismételte nagyon hangosan, nagyon mérgesen, sokszor egymás után, hogy: "schnell, los, los, schnell".

Nagyjából ekkor kezdtünk el mi mosolyogni, és Pepe éppen viccesen megjegyezte, hogy le merné fogadni, hogy a bmw-s magyar, amikor nagy dirrel-durral visszaért a kocsijához a nő, és egy olyan hangos "ANYÁD PICSÁJÁT" kiséretében csapta be az ajtót, amit otthon is ritkán hallani. :D Negyed órán keresztül nevettünk legalább.

Később jutott eszünkbe, hogy mikor beköltöztünk és megvettük a mosógépet egy magyartól, akkor mondta hogy a szembenlévő házban laknak a nővéréék. Minden bizonnyal velük sikerült összefutni. :) Az már csak hab a tortán, hogy amikor két óra múlva boltba mentünk, egy másik autó forgolódott jobbra-balra a bank parkolójában, láthatóan azzal a céllal, hogy majd előbb-utóbb lehajtson a szemben lévő mélygarázsba. A kocsi oldalán végig piros-fehér-zöld zászló felfestve... A magyaroknak valamiért nem fekszik ez a garázs. :D