Óda a MÁV-hoz 1.

Kedves családunk és hőn szeretett barátaink!

Bár még csak pár napja, hogy kiszakadtunk oly buzgón szeretett hazánk kebeléből, de mivel akivel volt is időnk egyáltalán találkozni, azzal is csak futólag, így úgy gondoltam, hogy mégis írok nektek pár sort a mostanában Pepével megélt közös kalandjainkról. 

Kezdődött az egész ott, hogy pár hete felfedeztük, hogy Svédországban május első hetében két ünnepnapot is számon tartanak. Ez számunkra azt jelentette, hogy három nap szabadság kivételével (Pepe részéről, az én munkahelyemmel nem volt gond, simán elengedtek :D), egy hétre haza tudtunk ugrani Magyarországra látogatóba. Ennek a hírnek mind a ketten nagyon megörültünk, főleg hogy tudtuk, otthon már tavaszodik, rügyeket eresztenek a fák, és az első virágzó növények is elfagytak már nem olyan régiben. 

Ezt a boldogságot követte a tervezés időszaka, mikor sorra vettük, hogy miket kell elintéznünk, hogy kikkel szeretnénk találkozni, és hogy miket lenne muszáj otthon a ház körül megcsinálnunk. Sajnos arra jutottunk, hogy egy kisebb deficittel kell elszámolnunk, ami azt illeti, hogy mennyi időre lenne szükség ezeknek a dolgoknak a kivitelezéséhez és hogy mennyi áll valójában a rendelkezésünkre. 

Ezért, ezúton kérlek titeket, hogy akikkel most nem sikerült találkoznunk, vagy csak kutyafuttában, azok ne nehezteljenek ránk, sajnos a kötelességeinket kellett ezúttal magasabb prioritásba helyeznünk, a kellemes dolgokkal szemben.

A jó hír, hogy valójában sikerült is szinte mindent elintéznünk, amit beterveztünk. Azért kicsit mesélek ennek a sikernek a mikéntjéről...

Szombat késő este érkeztünk meg a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtérre olyan fél tizenegy környékén, fél napos vonatozás és repülés után kissé kótyagosan ugyan, de azért boldogan, a haza megrészegítő látványától eltelve. Alig vártuk, hogy őrbottyáni kis lakunkba érkezve koccinthassunk egyet a hónapok óta nélkülözött kedvenc italunkkal, egy unicummal, majd gyorsan az ágyba bújva megpróbáljuk kialudni az utazás okozta fáradalmakat, hogy másnap három helyen megjelenve, és az alapvető háztartási dologat bevásárolva, felkészüljünk egy néhány fős vendégsereg fogadására. 

A házba végül éjfél után valamivel érkeztünk meg, egy kis plusz kitérőt is beiktatva az útitervbe, mert elfelejtettünk jó helyen lehajtani az autópályáról. Sebaj, ekkor már otthon voltunk. Egy aprócska változás volt csak, amit rögtön észrevettünk: a házba a távollétünkben néhány új lakó költözött. Esetleg mondhatnám azt is, hogy a környék teljes flórája és faunája fogadott minket a házba belépve, de nem mondanék teljesen igazat, mert a korábban, elköltözésünkkor szabadon engedett hörcsögünk, Diablo, akit szívesen láttunk volna, például nem érkezett meg szívélyes üdvözlésünkre. Eljöttek viszont jónéhányan a szárnyasok közül (mintegy többszáz darab katica és bodobács, elvétve néhány dongó), de a pókok osztályát is képviselték jópáran. Az egész olyan volt mintha valami hosszú kések éjszakáját forgattak volna a házban, amíg távol voltunk. Természetesen nincs ebben semmi nagy meglepetés, tavasszal mindig meglepnek minket a bogarak, de pár hét takarítás nélkül, elég csúfos látványt eredményezett. Így végül az első egy-két órát azzal töltöttük, hogy élhetővé varázsoltuk az alsó szintet. A másnapi buli előtti takarítást így legalább letudtuk, ami később kiderült, hogy nagyon hasznos volt.

Pár órás alvás után aztán izgatottan indultunk neki a szokásos veresegyházi, piaci körútunknak. Pepe előtte még gyorsan telefonált egyet, bejelentette valakinek, hogy nem működik az átemelő szivattyúnk, és kellene egy szakember a javításhoz. Én őszintén megmondom, azt sem tudtam, hogy van ilyenünk, így eléggé meglepett, hogy ez el is tud romlani, de tényleg így volt. Azt ígérték, hogy aznap délután vagy legkésőbb másnap telefonál a szerelő, hogy mikor tud jönni, így nyugodtan útnak indultunk.

A piacra érve az első dolgunk általában, hogy kikérjük a lángost, amit egy forró kávéval leöblítünk, és csak aztán indulunk el vásárolni. Mivel legalább 26 dolgot kellett volna beszereznünk a piacon, ezért ezúttal pontosan ugyanígy jártunk el. Nagyjából a második falatnál járhattunk, amikor telefonált a szennyvíz-szerelő, hogy ott áll a házunk előtt, be tudnánk-e engedni. :D Egy biztos, a gyorsaságukra nem lehet panasz. Szóval bepattantunk a kocsiba és irány haza. Drukkoltunk, hogy másfél órán belül végezzen a szereléssel, mert utána indulnunk kellett, ebédre voltunk hivatalosak Budapestre, Pepe szüleihez. Persze kiderült, hogy nem elég simán kitakarítani a szivattyút, ugyanis tropára ment, és ki kell cserélni, de megmentett minket a szerelő rugalmassága, aki megígérte, hogy a délután folyamán ezt meg is csinálja, akkor is ha nem vagyunk itthon. Így végül eljutottunk az ebédre is, ami szuper volt, onnan pedig nagybevásárolni, és sikerült éppen úgy hazaindulnunk, hogy még Őrbottyán előtt egy megállóval a vonatról le tudtunk szedni két ismerőst, akik az esti bulira érkeztek (itt nyer értelmet az előző napi takarítás). A szerelő közben tényleg kicserélte a szivattyút, de mégis eshetett valami hiba a számításba, ugyanis az este folyamán végig sípolt, magas c hangot kiadva magából, és ezzel egy időben a szennyvizet kifelé pumpálta (pár nap múlva a következő szerelés alkalmával végül ez is megoldódott).

Az esti bulira annyira sikerült relaxált állapotba jutnunk Pepével, hogy a főzést ráhagytuk néhány kedves barátunkra, de talán jobb is ez így, mert így lett az egész este kerek. Mindenki jól érezte magát, aminek nagyon örültünk. 

A másnap volt az egyetlen nap, amikor végig otthon lehettünk, így a délután, mikor már csak ketten maradtunk, teljes mértékben a pihenésnek szenteltük. 

Hétfőn aztán meglátogattuk az én családomat is, Dunaújvároson keresztül, ahol a nagybátyámat felvettük, és aztán Solton szintén egy csodás ebéden vettünk részt, majd este Dunaföldváron aludtunk az egyik bátyámnál. Kedden reggel elindultunk Szegedre, ahol három helyszínre kellett eljutunk. Majd este Őrbottyánba tartva még beugrottunk Dunakeszin néhány üzletbe, ruhákat keresni. 

Így lepett meg minket a szerda, amikor a szombati piaci körútat pótoltuk be délelőtt. A szokásos módon lángossal indítottunk, legalábbis én, mert Pepe kolbászt evett és ezért különváltunk. Amíg én a bódé előtt egyedül vártam, hogy elkészüljön a sonkás, sajtos töltött lángosom, történt addig, hogy egy kedves helyi fiatalember kiszemelt magának és megpróbált barátságot kötni velem. Ez az alábbi metakommunikációval történt: legalább öt percig mereven bámult, majd odasétált elém, behajolt a privát szférámba, jó lassan végigmért, és azt mondta: - Igen baby. Hát mit mondjak, nem ismerem jól a helyi szlenget, de szerintem a lángosomra pályázott. 

Viszont ezúttal legalább sikerült bevásárolnunk, mitöbb a nap későbbi részében minden mást is sikerült beszereznünk: ruhák, gyógyszerek, fűszerek, stb. Bementünk a helyi hivatalba is, ahol kiderült, hogy bár korábban tényleg elkezdték a Budacash károsultak kifizetését, de két hét után fel is függesztették, mondván újraszámolják (egy éves számolgatást követően), így Pepét további türelemre intették. Mondhatjuk tehát, hogy a befektetés továbbra is él, csak legalább így már nem kamatozik. 

Gondoltuk, hogy hátha mégis szerencsénk lehet aznap a hivatali ügyintézések tekintetében, ezért kora délután átfurikáztunk Vácra, hogy kiváltsuk az én nemzetközi Tb kártyámat. Korábban már levelezésbe bonyolódtam velük, mert a honlapjuk szerint ezt az egy dolgot lehet levélben is intézni. Igaz, ami igaz, ha az embernek van egy írásos igazolása arról, hogy fizeti a díjat rendben, akkor el lehet intézni levélben is, csakhogy ilyen igazolást egyféleképpen lehet szerezni, személyesen az ő ügyfélszolgálatuknál. Mondom még egyszer, kell hozzá egy igazolás TŐLÜK, hogy fizetem NEKIK a díjat. Apróságokon ne akadjunk fenn, személyesen ment a dolog pikk-pakk, látták a saját rendszerükben, hogy fizetek, így csupán további két óra várakozás kellett ahhoz, hogy boldog tulajdonosa lehessek a kártyának. Az ügyintéző hölgy egyébként valódi kuriózum azt hiszem. Már a folyosó végéről megismerni csengő-bongó hangját, és kedveskedéseit, és azt is meg kell jegyeznem, hogy miután legalább 5 okot talált mindenre, hogy miért nem lehet így megcsinálni, végül azonban mindet megcsinálta. Idéznék tőle pár szösszenetet, amit a várakozás közben halottam, mikor egy másik szerencsés ügyféllel beszélt:

- maga most maradjon nagyon csendben, mert kezdek magára borzasztóan mérges lenni

- még maga szörnyűlködik, hogy ezért utazott haza külföldről?! nekem meg programom lenne egy óra múlva a barátnőmmel

- mondtam már, hogy ne beszéljen, mert ideges vagyok, csak ha kérdezem. na most mondja már meg, hogy ez ugyan micsoda itt?!

- ugye csak viccel?

- maga vitte el a tollamat? az előbb még itt volt. biztos nem maga vitte el? fél perce még láttam itt az asztalon

Pepe az iroda előtt várt, és hallgatta az eseményeket, közben összebarátkozott néhány másik várakozó ügyféllel is, és utólag mesélte, hogy az egyik bevallota, hogy ő hozta ki korábban a tollat véletlenül, de azt mondta, hogy ezt a nőnek sose fogja bevallani. :D Hab a tortán, hogy közben megbüntettek minket, mert rossz helyen parkoltunk. 

A csütörtököt, és a pénteket a kert és a ház rendbetételével töltöttük, plusz az egyik baráti pár új házában aludtunk. 

Így ért el minket szélsebesen a szombat, amikor a szikrázó magyarországi napsütésből vissza indultunk a cudar svéd éjszakába.