Óda a MÁV-hoz 2.

Szóval úton voltunk Pepével az éppen aktuális harmadik otthonunkba, Svédországba. Délután öt körül indult a repülőnk, minden rendben volt, és még negyed órával előbb is landoltunk, mint ahogy a menetrend szerint kellett volna. 

A koppenhágai reptérről közvetlen vonattal három és fél óra a másik végállomás, Karlskrona, ahová mi is tartottunk. A korai landolás miatt pont elértük volna azt a vonatot, amit egyébként nem szoktunk, és így megúsztunk volna egy óra plusz várakozást. Adódott azonban egy pici probléma: az autómatából ugyan meg tudtam venni a jegyeket aznapra, a digitális kijelző szerint azonban egyetlen vonat sem indult felénk. Hiába néztük akárhol, nem találtunk sehol erre vonatkozó információt kiírva a pályaudvaron. Végül aztán Pepének sikerült megkérdeznie egy reptéri dolgozót, aki az autómatáknál segédkezett és így kiderült hogy a vonatunk útvonalán ma pályafelújítást végeznek és ezért úgy tudunk csak eljutni a célig, hogy három településsel odébb vonatozunk, ahonnan busszal elmegyünk egy még távolabbi településre, ahonnan aztán már közvetlen vonattal el tudunk jutni Karlskronába. 

Ez még alapvetően nem hangzott olyan rosszul, és neki is indultunk a kis kalandnak. Az első vonatút simán lezajlott, bár a vagonokban még ki volt írva végállomásként Karlskrona, de a kalauz megerősítette, hogy csak három megállót tudunk utazni és aztán le kell szállnunk. Gondoltuk, hogy a vonatról leszállva majd kapunk tájékoztatást a továbbiakról, de ez hiú reménynek bizonyult.

Ott voltunk tehát nagyjából egy óra múlva egy ismeretlen városban, keresgélve a buszállomást, lehetőleg minél gyorsabban, hogy nehogy lekéssük a buszt, amivel tovább mehetünk. Meg is találtuk az állomást, de volt vagy 30 busz és egyik sem tanusított ráutaló magatartást, annak tekintetében, hogy mit helyettesítenek vagy hogy hová tartanak. Itt is kerestünk ezért egy helyi dolgozót, és útbaigazítást kértünk tőle, több kevesebb sikerrel. Bemondott egy random településnevet, hogy oda kell utaznunk, bár azt hogy hogyan és melyik busszal, azt elsőre még nem árulta el. Pepe kitartó munkájának eredményeképpen azért a harmadik kérdezés után végre meg is mutatta nekünk az ember a buszt, amire fel kellett szállnunk, így végül folytathattuk a kalandos kis utazásunkat tovább. 

Újabb két órás utazást követően leszálltunk a kiejthetetlen nevű településen, ahol az eredeti tervek szerint már azzal kecsegtettek minket, hogy innen közvetlen, sima utunk lesz hazafelé. Az első meglepetés akkor ért, amikor megnéztem, hogy a vasúti útvonalon belül hol járunk, és kiderült, hogy még az út felét sem tettük meg, ugyanis a busz bár sokat vitt minket, viszonylag keveset haladt mégis a nekünk megfelelő irányba. Aztán a következő meglepetés akkor ért, amikor megnéztük a táblát és kiderült, hogy a máskor óránként járó vonatot a mai napon valamiért csak két óránként indítják (abszolút praktikus eljárás, mikor egyébként is átszállásos és dupla utazási idős lehetőségei vannak csak az embernek), és ez a vonat majd egy bő másfél óra múlva érkezik. Azért a biztonság kedvéért Pepe mondta, hogy nézzük meg a peront, hátha ott valami más van kiírva. Micsoda jó ötlet volt ez részéről! Kimentünk és láss csodát, benn állt egy vonat, aminek a végállomása a digitális kijelző alapján, Karlskrona. Gondoltuk, hogy bizonyára akkor a benti kijelző lehet hibásan kalibrálva és boldogságban úszva szálltunk fel a vonatra. Ez a boldogság egészen addig tartott, amíg meg nem érkezett a kalauz és tájékoztatott minket, hogy a vonat a közvetkező településig közlekedik, ott a végállomás. Így hát újra leszálltunk, kivártuk azt a csöppnyi várakozási időt és három óra múlva már Karlskronába is érkeztünk. Ez olyan hajnali fél kettő-kettő között lehetett, az eredetileg tervezett tíz óra helyett. 

Hétfőn aztán Pepe beszélt néhány kollegájával és kiderült, hogy akik nem szombaton, hanem vasárnap utaztak vissza, azok a mi 7 órás utunk helyett, 9-10 órát utaztak. Öröm az ürömben. :D 

A svéd precizitás és gondos társadalmi szervezettség rákfenéje, most már teljes bizonyossággal állíthatom, a tömegközlekedés és az azzal kapcsolatos információmegosztás. Az egyetlen ország, ahol még interneten sem találni meg a pontos információkat. 

Sose gondoltam volna, hogy még egyszer visszasírom a MÁV szerelvényeken eltöltött rengeteg fájdalmas órát, de most arra jutottam, hogy van valami könnyedség abban, hogy az ember biztos lehet benne, hogy ha egyszer egy vonatra már felszállt, azzal a végállomásig akkor nagy eséllyel el is jut. Még akkor is, ha közben 4-5 órát kell egy helyben állnia a szerelvénynek, valamilyen műszaki hiba folytán. 

A lényeg, hogy szerencsésen megérkeztünk. Az idő csodálatos, szikrázó napsütésben fürdünk egész nap, és 25 fok felett van a hőmérséklet. Mondták is a helyi svédek, hogy júliusban majd valószínűleg esni fog a hó, mert ilyet mint most, ilyen meleget még sose láttak itt májusban. 

Ölelünk mindenki!