Halász Judit víziója svéd receptre

Kedves családunk és barátaink! 

Nagy örömömre szolgál, hogy nem sokkal a múltkori híradás után, ismét jelentkezni tudok egy bejegyzéssel. Jelenti ez ugyanis, hogy a máskor oly békés és néha talán kissé sivár hétköznapjainkat, amikről sok mesélnivaló nem adódik, néhány kalandos nap váltotta fel. 

Az egész úgy kezdődött, hogy Pepével a boltból hazafelé jövet múlt héten csütörtökön megláttuk, hogy az egész főteret keresztül-kasul felosztották a városiak afféle fehér szalagokkal. Nekem az volt a véleményem, hogy ennek csak egy oka lehet, ami később bizonyosságot is nyert, az, hogy végre-valahára a helyi termelői piacot egy olyan jómagyarféle vásári csimbumcirkusz fogja felváltani ezen a szép májusi szombaton. A teória igaznak bizonyult, tényleg a szokásosnál nagyobb nyüzsgés volt és sokkal több bódé, amiből arra következtettünk, hogy talán nemzeti ünnepet tarthattak (bevallom egyelőre lusta voltam ennek utánanézni). 

Több dolog is volt, ami nagy hatással volt ránk, de ebből kezdetnek csak a két legmeghatározóbb élményt mesélném el nektek. Nagyjából dél körül járhatott az idő, mikor a szombati reggeli és menetrendszeri spongyabob után kimerészkedtünk az utcára. Ekkorra már mindenhol emberek tömegei voltak fellelhetőek, és bár korábban úgy terveztük, hogy a komppal meglátogatjuk a közeli szigetet, amit már régóta szeretnénk, és csak az időjárás miatt halasztottunk eddig, mégis úgy döntöttünk, hogy a piac felé vesszük az irányt. 

Már a térhez közeledve elámultunk a sokaságon, ám a legnagyobb meglepetés akkor ért minket, amikor beljebb merészkedtünk és úgy döntöttünk, hogy egy kis elemózsia után nézünk. 

Próbálom a felfedezés pillanatait hűen leírni, mert a képi bizonyítékok Pepe telefonjában vannak, ő pedig most éppen a bányában van, de hogy kellően átérezzétek ti is, amit mi éreztünk, később azért csatolni fogom majd őket. 

Szóval, nézzük éppen Pepével, hogy milyen kínálat van ezúttal. Ott van a sztenderd kebab, a hamburgeres, még egy kebab, csak ezúttal falafelnek hívják, a sor végén meg egy grill kolbászos, azt is láttuk már korábban itt, és akkor, egyszer csak észrevesszük, hogy ott, a kettő között, ott van Ő... Ott van bizony, kétségbevonhatatlanul, szinte hihetetlenül, igen, ott van a mi LÁNGOS-unk. Így, ahogy mondom, nem langos, vagy ungarische langosch vagy még hogy láttuk már ezerfelé ezelőtt, hanem ezekkel a szép magyar, kerek betűkkel. 

Hát gondolhatjátok, hogy a pogány magyar nyilas ősök emléke ilyenkor hogyan buzgott fel, hogyan járt örömtáncot a mi hithű, hazafias lelkünkben! Egy talpalattnyi otthon, egy szippantásnyi Közép-Európa azzal a huncut balkáni felhangjával, egy lélegzetvételnyi álomszerű megérkezés, egy falatnyi kánaán... Bizonyosan megértitek, hogyan éreztünk ekkor. 

Rögtön sorbaálltunk és próbáltuk találgatni, vajon magyarok-e a tulajdonosok, vagy mint oly sok helyen máshol is, csak egy helyi lakos próbálja leutánozni az eredeti receptet, több-kevesebb sikerrel, mit se tudva ennek az eszményi ételnek a valós mivoltáról, és az igazi esszencia hozzávalóiról. 

Azért el kell nektek mondanom azt is, hogy láttunk, hallottunk, és kóstoltunk is már ezelőtt számtalan silány minőségű lángost, mivel mind a ketten nagy rajongói vagyunk egyébként. De ilyet, ehhez foghatót, ilyen megdöbbentőt ezelőtt még soha nem láttunk. 

A táblát böngészve rögtön kiderült, hogy bizonyosan nem magyar lángososkocsiról van szó, mert a feliratok mind svédül voltak. Szerencse és nagy segítség számunkra, hogy a különböző lángosfajtákat képpel illusztrálva tüntették fel, és így a nyelv ismerete nélkül is könnyen tudtunk a szívünknek kedves fajtát választani. Bár mondhatnám, hogy nehéz volt a döntést meghozni! Nade inkább mondom, milyen lehetőségeket láttunk: 

(csodás kis izgalom tapasztalásakor, és nyálelválasztás beindulásakor)

- sima

- sima tejfölös, vagy sajtos, tejfölös

- sajtos, tejfölös, sonkás

(egy közepes erejű sokkhatás és némi furcsa gyomormozgás kíséretében)

- rákos

- tonhalas

- simán csak tenger gyümölcse

- sajtos, tejfölös, lazacos

- polipos

- nem tudtam megállapítani milyen, de valószínűsíthetőleg cápás

(és mikor már azt hiszed, hogy nem érhet nagyobb meglepetés, akkor látod meg)

- lekváros, tejszínhabos. 

Az érzés leírhatatlan. 

Az én kalandvágyam ekkor jelentősen alábbhagyott, de Pepe kitartott és mindenképpen szerette volna megkóstolni, így maradtunk és kértünk egy sonkás, sajtos, tejfölöset, amit nem mellesleg Donau-nak hívtak (az Ungarisch az a sajtos, tejfölös volt).

Pepének szándékában állt mindenképpen magyarul rendelni, és amikor odajutottunk, akkor tett is egy kísérletet, hogy angolul megkérdezze, hogy két eredeti magyar rendelhet-e itt magyarul. Őszintén szólva az egyetlen hasonlóságot egy magyar lángosos és eközött ekkor tapasztaltuk meg, a kiszolgáló hölgy reagálásában, mert úgy pillantott ránk, hogy azzal a nézéssel egy komplett marhacsordát is el lehetett volna pusztítani. Bár a beszólásig nem ment el, de végül a nézésétől is jégcsapok keletkeztek az érhálózatunkban, így angolul folytattuk a kérést. 

Amit ezen túlmenően el tudok mondani a lángosról, az, hogy teljes kiőrlésű graham lisztből készült, friss olivaolajban sült ki, ízetlen foghagymakrémmel volt megkenve és vízízű tejföllel leöntve. Egyszóval maga a tökély. :D Bár feleakkora volt, mint egy otthoni és ketten ettük, egy kicsit a végén mégis meghagytunk belőle. Mondjuk nem is dagadt bele a hasunkba, ez már egyszer igaz. 

A lángostól eltelve aztán továbbhaladtunk a vásárban. Volt még jópár ruhaárus, édességárus, és felfedeztünk egy szerencsekereket is, ami az otthoni céllövöldéket idézte fel bennünk. A különbség annyi, hogy itt gagyi cuccok helyett csokit lehet nyerni, és nem egy elállított fegyverrel kell pálcikát ellőni, hanem egy labdával ledobni egy poharat.  A végén arra jutottunk, hogy szerintünk a svédek igenis vonzódnak a mi jó, magyar virtusunkhoz és igazán tudnák azt élvezni, csak sajnos a leghalványabb fogalmuk sincs róla, hogy ez igazából mit is jelent.

A nap csúcspontja az volt, hogy ezután láttuk a kerületi zenekart játszani. Ha minden igaz, készítettünk róluk felvételt is, majd megpróbálom feltölteni. Erre aztán tényleg nem lehet egyetlen panasz szavunk sem, mert tényleg szuperül játszottak és én is nagyon élveztem, hogy megint hallhatok rézfúvósokat játszani. A karmesterük még beszédet is mondott, természetesen svédül, de én annyire el voltam bűvölve, hogy megjegyeztem, hogy - Kár hogy messze vagyunk és nem halljuk, mit mond - amire Pepe azt válaszolta, hogy - Tényleg, mennyivel jobb lenne, ha hallanánk! :D Ennek ellenére fenntartom a jogot, hogy megértsem a svédet, anélkül, hogy beszélném, mert jól tudom, hogy mi magyarok is, ha hangosan és artikuláltan beszélünk, akkor a külföldiek megértenek minket. 

Az egyetlen dolog, amit nem értettünk a zenekar kapcsán, hogy miért hozta el az egyikük otthonról a kályhájának a csövét, amibe aztán vörös fejjel próbált belefújkálni (gondolom ki akarta takarítani a sok koromtól). Viccen kívül, képzeljetek el egy hangszert, ami talán leginkább egy tubára hasonlít, de annyi különbséggel, hogy fehér színű zománc borítja. Végtelenül furcsa látvány. 

https://youtu.be/3Dww6kglU6c

Másnap végül átmentünk a szigetre is, holnap vagy holnapután arról is írok nektek. De addigis, megkérlek titeket, hogy amerre jártok, és lángost láttok, egyetek egy jót helyettünk is és hallgassátok Halász Judit mit énekel:

Ui: ezt most találtam a lángos szóra rákeresve

"Ez nem Arizona, hanem ipari zóna
a hátsó ülésről, mintha a Mari szólna
- az út mellett, fiam, itt van egy resti
a levegő úgyis tompa, nyáresti

A hangulat totál éttermi mámor
Az ajtóban ott áll két terminátor
Az egyik tisztára a Tyson mása
A másiknak ukrán a tájszólása

A fél falu remeg az ufó láztól
Amikor Janibá' bejön a trafóházból
hogy a fészerbe zuhant a Discovery
vagy csak részegen a nejét a Pista veri?

Hirtelen olyan csönd lesz, mint a Dallas-tól
Amikor Piroska kiszáll a Barkasból
Odajön, kezembe nyom egy nagy tésztás lábost
És azt kérdi: Nem világos?

(Ref.: Őrizd a lángost...)

Nem Tahiti ez itt, hanem Tahitótfalu
Egy lacikonyha ahol a kanalad alu
a Lada alatt gyűlik az olajtócsa
benne tükröződik az ólajtócska

Nem egy lakosztály ez a Kempinskiben
csak egy harmadosztályú kemping sziget
A kaja üzemi tészta és híg pörkölt
A helyi banda még játssza a Deep-Purple-t

A maradékra vevő egy vén kivert puli
A falon nevetősen a négy liverpooli
És a Szokolban az ombudsman
mellette Jani bá vakol egy mumbucban*

Hullámpala árnyékol a beton pultnak
Hol a helyi erők már betompultak
Ide a sok Hári János csak hálni jár most,
De egy neon még jelzi a várost...

(Ref.: Őrizd a lángost...)"

/Pajor Tamás: Őrizd a lángost/

https://youtu.be/ux8_DdLlH4g