Otthon2: németországi vakációnk rövid története, avagy németországi rövid vakációnk története

Kedves családunk és barátaink!

Az elmúlt hetek történései közül, ami igazán említésre méltó lehet, az a bár sajnos nagyon rövid, de annál élménydúsabb látogatásunk a németországi otthonunkban.

Én szokás szerint Pepénél pár nappal korábban utaztam. Ennek általában igen prózai okai vannak: míg az ő repülőjegyét a cég fizeti, az enyémet mi fizetjük és így igyekszünk a legkedvezőbbet választani az ajánlatok közül. Persze ezen kívül egy kicsit rendezetté is tudom tenni a hazai terepet, mire Pepe megérkezik, hogy akkor már ne kelljen mással foglalkozni, csak azzal, hogy végre egy kicsit élvezni tudjuk, hogy otthon vagyunk.

Ami a dolog előnye, az egyben a hátránya is egyébként. Mivel most már 4 hónapja folyamatosan egy apartmanban élünk, azok a legkisebb komfortot jelentő dolgok is csodásnak tűnnek fel előttünk, mint hogy otthon van kádunk, reggel lehet köntösben mászkálni, kiülhetünk a teraszra beszélgetni, és nem vesznek körül minket idegenek, de még akár az együtt kirakott és a falra felakasztott puzzle gyűjteményünk látványa is. Így aztán az elválás súlya egyre nagyobb és még sötétebb színben tünteti fel a maradék két hónap újabb apartmanlétet.

Persze azért nem katasztrofális a helyzet, és itt is jól érezzük magunkat, nyár van, és sokat kirándulhatunk a környéken biciklivel, csak most már talán elkezdtünk hazavágyni. Pepe szerint lesz idő, amikor majd szomorú nosztalgiával gondolok az itt eltöltött gyönyörű hónapokra. Ezzel teljesen egyetértek, viszont a tudtára adtam, hogy én már nagyon vágyok akkor lenni, amikor a jövőből tudok visszagondolni erre az időszakra (ha értitek, mire gondolok :)).

Németországban egyébként az otthon mellett még élvezni tudtuk a kedvenc fürdőzésre alkalmas mörfeldeni tavunkat, és a barátaink sokat hiányolt társaságát is. Abban a tekintetben mindenképpen szerencsénk volt, hogy Németországba idén a nyár nagyon nehezen érkezett meg, még az én első egyedül töltött napjaim nagy része is borús, és esős volt, viszont a három együtt ott töltött napból kettőben 40 fok volt és szikrázó napsütés.

Sikerült minden fontos dolgot elintéznünk, kicsit rendbe szednünk a lakást, és megvásárolni minden szükséges dolgot. Valamint azt is megállapítottuk, hogy az augusztus végi visszaút során elmondhatjuk majd Németországba érkezve azt, ami csak keveseknek adatik meg: olcsóbbak lesznek ezentúl a hétköznapok. Svédország ugyanis, most már több hónapos általános költéseink alapján mondom ezt, érzékelhetően drágább, mint Németország. Persze ha valaki azt tervezi, hogy ideköltözik, azt semmiképp ne tartsa vissza ez a vélemény, hiszen az átlagkeresetek abszolút igazodnak az átlagkiadásokhoz, csak azt mondom, hogy több hetes nyaralást tervezni magyar valutával Svédországban nem éppen költséghatékony megoldás.

Az én első németországi napjaim azzal teltek, hogy körbejártam a környéket biciklivel, bevásároltam a háztartási alapfelszereléseket, amikből kifogytunk, és kitakarítottam. Mire Pepe jött, megleptem egy finom vacsorával, egy 5l-es kis hordó sörrel és egy Unicummal. Ez azért említésre méltó, mert átszámoltam forintra az árakat (ami egyébként értelmetlen, és félrevezető alapesetben, most viszont érdekesség szerintem) és az jött ki, hogy az Unicumot 500 ft-tal olcsóbban vettem meg az otthoni árhoz képest, a sört pedig magyarországi átlagáron.

Egyébként aznap este, amikor Pepe érkezett, akkor volt a portugál-magyar focimeccs. Én nagyon örültem, hogy együtt tudjuk majd nézni, mert este 8 körül ér be Pepe repülője, onnan fél óra a hazaút és így 9-re már simán otthon leszünk.  A hiba a számításban mindössze annyi volt, hogy a meccs délután 6-kor kezdődött. Erre végül menet közben sikerült rájönnöm, ugyanis a szemközti ház teraszán három 30- és 40 év közötti magyar úriember hangos közvetítésbe fogott. Így tudtuk meg azt is, hogy az egy főre jutó magyarok száma a mörfelden-walldorfi Ludwigstraße-ban tovább emelkedett. Mindenesetre így én is bekapcsolódtam online a meccsnézésbe készülődés közben, ami annyira jól sikerült, hogy a 2:1 állásig (a magyarok javára) többé-kevésbé láttam a meccset, kivéve a három gólt, mert azokról, kivétel nélkül, lemaradtam. :D

Mivel mostanában nem csak hobbiként, hanem egyfajta edzésként is használjuk a biciklizést, ezért én majdnem minden nap letekertem a környéken 8-14 km-t. Korábban ekkora túrákat még nem tettünk ezen a vidéken. Most viszont sikerült megállapítanom, hogy a 30 km-es (lehet hogy ennél még több) körzetünkben lévő települések közül mindegyikre vezet bicikliút. Ezek nagy része egy erdős területen belül, tehát gyönyörű környezetben, a másik része pedig a főutak és az erdősáv között, végig kiépített, betonozott úton vezet (tehát nem magán a főúton kell tekerni, mint nálunk a legtöbb helyen). Nem csak élvezetes tehát, hanem kényelmes, és egyszerű is az A pontból B-be való eljutás. Mondhatni biciklis paradicsom.

Bicikli utak tekintetében a svédek is hasonlóan profik. A környék errefelé viszont eléggé dimbes-dombos, amit én kevésbé szeretek. De az a helyzet, hogy a legnagyobb problémám mégsem ezekkel az utakkal van Svédországban, hanem a vasutakkal, azon belül is a vonatok megbízhatatlanságával. Németországba menet különösen izgalmas volt a helyzet, ugyanis hajnali indulású repülővel mentem, ami azt jelentette, hogy az utolsó vonattal indulok Karlskronából, és az éjszaka nagy részét a reptéren töltöm. Már előre feszült voltam, hogy ha valahol az éjszaka közepén kiraknak a vonatból Svédország közepén (a szokásos tapasztalat alapján), és olyankor már csatlakozás sincsen, akkor hogy jutok el majd a reptérre. Szerencsére a probléma hamarabb kezdődött, mert a karlskronai állomásra már el sem jutott a vonat és rögtön pótló-busszal kellett menni, aminek a sofőrje annyi információt tudott adni, hogy a busz Ronneby-ig megy, ahol vagy ott lesz a vonat (az eredeti, ami itt kellett volna, hogy induljon), vagy nem. Hát enyhe kifejezés, hogy nem repestem az örömtől, és kicsit pánikoltam is, de a rutin és az évek egyre bátrabbá tesznek, így nekiindultam ennek az ígéretes kalandnak és elmondhatom, hogy végül két átszállással, másfél óra késéssel, de csak eljutottam a koppenhágai reptérig. A statisztikát tovább növelve, sem Pepe pár nappal későbbi útját, sem a közös visszautunkat nem sikerült gond, és átszállás nélkül abszolválnia a svéd állami vasutaknak.

Mindenkit ölelünk szűnni nem akaró szeretettel! Már vágjuk a centit.

Ui: Pepe kedvéért megemlítem, hogy tegnapelőtt a városban futóversenyt rendeztek. Szerinte ez roppant érdekes információ, szóval megosztom veletek :)