Errefelé sincs kolbászból a kerítés

Kedves családunk és barátaink!

Tudom, bizonyára már pár nappal korábbra vártátok az első beszámolót a jakartai élményeinkről, de én meg úgy voltam vele minden nap, hogy "ráérünk arra még". Nem is igazán lustaságból, bár azért biztos az is szerepet játszott, mint sokkal inkább a tanácstalanság miatt. Forgattam magamban a dolgokat, próbáltam innen-onnan nézni, jól megrágni, mert nagyon nehezen tudtam rájönni, hogyan is lehetne pontosan visszaadni számotokra az itteni légkört. Teszek rá azért egy kísérletet, és maholnap (becsszó) feltöltök sok fotót az apartmanunkról, meg a környékről, és amerre eddig jártunk (bár az még nem sok egyelőre), így pedig remélem, hogy sikerül titeket is egy kicsit közelebb hozni az élményhez. 

Kezdjük az időjárással: 30-35 fok magas páratartalommal, bár ha így kimondom, akkor más érzetet hív elő belőlem, mint amilyen valójában. Ha süt a nap, és nem fúj a szél, akkor hasonlít egy otthoni nagyon meleg nyári naphoz (40 fok árnyékban), ha viszont nem süt a nap direktben, hanem felhős idő van (az esetek nagyobb részében nincs verőfényes napsütés), akkor olyan mint egy 30 fok körüli idő, ha pedig még esett is korábban, vagy esetleg lement a hőmérséklet 26-28 fok környékére, akkor egy kellemesen meleg, nyári nap otthon. Ami változatlan, hogy a magas páratartalom miatt az emberről két perc alatt lejön a keresztvíz az előbbi lehetőségek bármelyikében, és onnantól ez az állapot tartósan meg is marad. Kettőnk közül az egyikünk ráadásul izzadósabb fajta (nem akarok mutogatni, meg célozgatni télleg :D), szóval nem kevés erőfeszítés árán lehet csak visszapótolni az elvesztett folyadékmennyiséget. Mondanám, hogy sör formában érdemes, de... na, de erről majd később. 

Az emberek: vallásukat tekintve nagy többségében muszlimok lakják a várost, ami egyébként egy nagyjából 15-20 milliós lélekszámot jelent (ugye plusz az agglomeráció), amivel kivívta a világ 4. leglakottabb városa címet is Jakarta. Szerencsére viszont elmondható, hogy a muszlim államok közül a kevésbé zárkózottak közé tartozik. Az emberek többsége a valláshoz tartozó ruhatárból csak a fejkendőt viseli, sokan pedig még azt sem. A törvényi szabályozásnak utánanézve kiderül, hogy az általános elfogadott szabály (ez minden itt lakóra, itt tartózkodóra vonatkozik) szerint nem látszódhat ki az emberek combja, válla, melle, hasa, nemiszervei, ami annyit jelent, hogy rövidnadrág - pólóban már eleget is tettünk a kitételnek. Ettől függetlenül én legtöbbször hosszúnadrágban megyek ki, de ez az időjárás szempontjából szinte teljesen mindegy is (rövidnadrágban is ugyanolyan meleg van). Ami ez alól kivételt képez, az a hotelek területe és a plázák. Ezeken a helyeken ugyanis teljes mértékben alkalmazkodtak bármilyen más kultúra öltözködési szokásaihoz, tehát simán lehet bikiniben fürdeni, miniszoknyában császkálni, nem kevesen egyébként ezt a lehetőséget egészen komolyan ki is használják (simán láttunk Pepével úgy öltözött hölgyet, hogy még otthon is lesütné a szemét egy rendesebb lelkületű átlagpolgár).

Mivel termetünket tekintve az itteni emberek fölé tornyosulunk, ráadásul nem vagyunk kifejezetten pálcika típusúnak nevezhetőek sem, így a fehér bőrünkkel együtt általában látványosságot jelentünk az utcán fellelhető helyi emberek számára. Egyrészt a business lehetőségét látják a dologban, és megpróbálnak meggyőzni, hogy vegyél tőlük ezt-azt, vagy hagyd hogy elfuvarozzanak téged, másrészt pedig bámulnak. Mivel én mind az ilyen lehetőségek visszautasításában katasztrofálisan tudok helytállni, mind pedig rettenetesen tud zavarni, ha engem figyelnek, így számomra most maximálisan adott a személyiségfejlődés lehetősége. :) Pepének ezek közül egyik sem okoz természetesen problémát, én pedig egyre és egyre rutinosabban állok helyt. Az egyetlen dolog, amit a saját érdekemben meg szoktam tenni, az a baseballsapka-viselet. Ugyanis bár szinte mindenkinek van okostelefonja, sőt mi több folyton az interneten lóg, így képben van a legújabb divatokat tekintve a világon bárhol, azért mondhatjuk, hogy a helyieket tekintve az én hajviseletem viszonylag még ritka. Ahogy Svédországban már-már klisének számítottam vele, úgy számítok itt vele kuriózumnak. Ez egyébként semmilyen dolgot nem von maga után, csak talán annyit, hogy még jobban megbámulnak az utcán. 

Gasztonómiáját tekintve számunkra egyáltalán nem okoz problémát, hogy nagyrészt helyi ételeken éljünk. Ezek alapja egyébként legtöbb esetben a rizs (nasi helyi nevén nevezve), és a csirke, vagy tenger gyümölcsei. Mivel helyben tenyésztenek nagy mennyiségben csirkét, ezért ehhez nagyon olcsón lehet hozzájutni, a marha- és disznóhússal ellentétben. Disznót a vallásuk miatt kis mennyiségben tartanak csak a boltokban, marhát pedig valamivel drágábban lehet csak kapni, mint otthon. Ettől függetlenül viszont vannak olyan dolgok, amiket sem Németországban, sem Svédországban nem kaptunk meg, míg itt igen: ilyen például a máj, szív, zuza, vagy a csirkének gyakorlatilag bármelyik része. Én nem vagyok a rizsnek nagy rajongója, de amióta itt vagyunk egyre jobban kezdek rákapni, ugyanis nagyon finom módon tudják elkészíteni. Ehhez egyébként rákszirmot szolgálnak fel gyakorlatilag majdnem minden kaja esetében, ami egy lapos pufi szerű dolog, és nagyon finom íze van. Erre aztán rá kell kanalazni a rizst, és úgy kell elfogyasztani. Az egyik kedvencünk eddig az Ayam Nasi Goreng, ami annyit tesz, hogy goreng fűszerrel megsütött csirkecombot, vagy szárnyat szolgálnak fel rizzsel és rákszirommal. Nagyon sokat fogyasztanak még tojást, és mivel az egyik nagy hiányosság, amit nem (vagyis akarom mondani inkább, hogy aranyáron) lehet kapni, az a felvágott, így mi is sokszor eszünk. Egyébként nem maradunk teljesen felvágott nélkül, mert interneten utánanézve találtam házilag elkészíthető párizsi receptet, és két elkészítés után egészen finomra sikerült. 

Ami még nem, vagy inkább drágán kapható náluk, az a sajt, a vaj, a tejtermékek úgy általában véve (drágábbak, de megfizethetőek azért simán), a náluk nem honos zöldségek, a lazac (bár azt hittük, hogy van a környéken, de az árából következtetve mégsincs), és az alkohol. Lehet kapni Heinekent, valamint helyi söröket, amik igazából még mindig háromszor annyiba kerülnek, mint mondjuk Magyarországon, a nagyobb plázákban pedig vannak borüzletek, de annak az árát inkább nem is említem, mert még a végén elvisz titeket a szívroham. Így a helyzet pillanatnyi állása szerint a helyi italok közül a teákat fogjuk részletesen áttanulmányozni, és kipróbálni, ami egészségügyi szempontból nagyon kedvező dolog, és talán a sörhasból is elszivárog majd így valamennyi. :D

Ami nagyon szerencsésnek mondható, hogy egyikünknek sem volt még a leghalványabb problémája sem az itteni ételekkel, és a csapvíz iváson, jégkockás italokon kívül minden mást tudtunk fogyasztani gond nélkül. Pár napig palackos vízzel mosogattam, azzal mostam fogat (Pepe azt hiszem, hogy már az első nap is normál módon) aztán lépésenként ezeket a dolgokat is elhagytuk. Fogyasztunk már vékony héjú zöldségeket is, mint például paradicsom, paprika, vagy akár salátát is, de egyelőre csak kis mennyiségen, amennyit egy étel mellé odatesznek díszítésképpen. Bár ahogy elnéztem a boltokban lévő paradicsomkínálatot, lehet hogy a későbbiekben sem fogunk azt nagy mennyiségben fogyasztani, ugyanis olyan félzöld állapotban lehet kapni. Gyümölcsökből hatalmas kínálat van, amiknek a nagy része ráadásul vastag héjú, és így az elejétől kezdve nyugodtan fogyasztható volt. Eddig még csak néhányat próbáltunk ki a helyi specialitások közül, de napról napra egyre többet ismerünk meg. Ezeket egyébként elkezdtem lefotózni, és ha jópár darab összegyűlik, akkor ízleírással együtt feltöltöm majd, hogy ti is láthassátok. Egy nagyon furcsát találtunk eddig, ami a gyümölcsök között volt, de kinézetre egy nagyon vastag héjú nagy gomba, ízre pedig retekszerű inkább. 

Közlekedését tekintve: az egész város egy hatalmas sztráda. Mindenhol hat-nyolcsávos utak szelik keresztül-kasul, de még így is a nap legnagyobb részében borzalmas dugók vannak. Egész egyszerűen nincs elég hely ahhoz, hogy a város ennyi embert elbírjon, legalábbis ilyen tekintetben. A szállás része a dolognak megoldott, mert vagy fölfelé építkeznek (lásd felhőkarcolók), vagy rengetegen élnek egy minimális élettérben (lásd a helyi lakosok jelentős százaléka). A közlekedést úgy próbálják valamennyire feloldani, hogy eszméletlenül sok a robogóval közlekedő ember. Úgy saccolom, hogy nagyjából az emberek két harmada robogóval közlekedik. Sajnos ezt akárhogy szeretném nem fogom tudni visszaadni nektek élethűen, de csináltunk róla felvételt, amit majd szintén feltöltünk. Robogóval nem csak közlekednek egyébként (1-2-3- esetenként 4 ember), hanem azzal szállítanak házhoz szinte mindent, azzal fuvaroznak másokat (ez az egyik legkomolyabb foglalkoztatás, ahol bejelentetten lehet dolgozni, és rengetegen is vannak), de láttam olyat is, aki még aludni is a robogóján aludt egy félreeső zugban, mikor volt egy szabad félórája. Mi még nem közlekedtünk velük, de tervezzük. Az első nap teljesen sokkban voltam, hogy hogyan is élik ezt egyáltalán túl, mert össze-vissza mennek, bevágnak a kocsik elé, előznek, járdára felhajtanak, buszsávban mennek, nem indexelnek, de aztán pár nap alatt megszoktam. Sőt, Pepe megfigyelte már azóta, hogy van egy saját rendszerük, és egyébként meglepő módon, de baromi biztonságosan közlekednek. Miniméterre ki tudják számolni a manővereket, és gyakorlatilag koccanás sincs, pedig ha majd látjátok, ti sem fogjátok elhinni szerintem. :) Ezenkívül még van rengeteg taxi, amit leginkább a turisták és az üzletemberek használnak (vagyis gondolom, így láttam, mert a helyiek robogóznak), ami hihetetlenül olcsó, bár a dugók miatt az ember ülhet benne néha ítéletnapig. Pepe egyik munkahelye (két helyen dolgozik, az Ericsson helyi irodájában, és az ügyfelük irodájában) elég messze van, onnan rendszerint másfél-két óra a taxiút. Viszont még ezért az útért sem fizet általában egy-kétezer forintnál többet, amit aztán persze a cég meg is térít nekünk utólag. A helyi tömegközlekedés kimerül a buszokban, de ezek olyan bizonytalanul járnak, annyira rozoga állapotban vannak, hogy ezekkel sose fogunk utazni. Van viszont egy magánvállalkozás is, aki az egész városban kiépített, akarom mondani megvett, a sztrádából egy-egy sávot mindkét irányban, amit térkővel el is választottak a többitől, tehát csak az ő buszaik mennek ott, meg a robogók, akik átugratnak a köveken, és reménykednek, hogy nem kapja el őket rendőr. Így gyakorlatilag ez az egyetlen módszer, amivel tuti, hogy nem kerül az ember dugóba. Nagyon sok helyre el lehet így jutni, és Pepének is nagy segítség, mert az út legnagyobb részét, még akkor is, ha a távolabbi irodában van, meg tudja ezzel tenni. A jegy nagyjából 70 forintba kerül, ezért a bkv jegyárhoz szokott ember számára ez maga a beteljesülés. Ezt helyiek, és turisták, üzletemberek egyaránt használják. Van külön női részleg, ahová sikerült is beülnöm valamelyik nap, és nem értettem, hogy Pepe miért nem ül le mellém, hanem csak ácsorog a busz közepén. :) Ez viszont nekem is jó tud lenni, ha egyedül megyek vele Pepe elé, vagy valamelyik plázába esetleg, mert többnyire ott van ülőhely is. Saját kocsival kevesen járnak, leginkább az itteni tehetősebb polgárok, de annál gyakorlatilag minden módozat gyorsabb, kivéve talán a taxit. 

A pénznem: Indonéz Rúpia (IDR), de mi valamiért csak petáknak becézzük. Erről azt kell tudni, hogy nagyjából 50-szer gyengébb a forintnál, azaz 50 rúpia, kb 1 magyar forintnak felel meg. Ez egyrészt azt jelenti, hogy baromi nagy összegű bankók vannak, másrészt meg azt, hogy amit visszakapsz aprót (legnagyobb a talán kétszázezres rúpia, legkisebb pedig a 100 rúpiás, amit eddig láttam) azt az életben nem tudod elsózni, és tele lesz vele a pénztárcád. Elsőre nagyon szokatlan a fizetésnél ez, én már megtanultam mindenről mindenre váltani  korábban amerre jártunk, de itt egyelőre még csak a forintra tudok visszaszámolni gyorsan, aztán abból az euróba. Így is lehűltem az elején párszor, amikor nagybevásárlásnál félmilliót kellett fizetni, ami igazából 10.000 forint, csak szokatlanul soknak hangzik. :) Az árak egyébként hasonlítanak többnyire a magyar árakhoz, jópár dolog olcsóbb, és jópár drágább, de lehet hozzá viszonyítani valamennyire. Ez nekünk, az eurós fizetéssel számolva kedvezőbb, mint a korábbiakban volt. Itt említeném meg, hogy majd később valamennyire megértsétek a nagyfokú szegénység okát, hogy hiába az árak nagyjából azonosak a magyarországi árakkal, az átlagfizetés a töredéke az otthoninak, a lakhatás viszont legalább négyszerese az itteni átlagfizetésnek. Ez annyit jelent, hogy ha van négy-öt ember, aki átlagbért keres, akkor ki tudnak venni egy közművesített, normál bérlakást. 

És végül a legnehezebb téma, maga a város... Milyen is összességében Jakarta? Bevallom őszintén, hogy az egyik oka, hogy húztam-halasztottam a bejegyzés megírását, pontosan ez volt. Aztán hosszú tanakodás után úgy döntöttem, hogy Pepe szavaival fogom jellemezni, mert talán az a legtalálóbb: ez nem az a romantikus Ázsia. Hát nem. Hatalmas, nyüzsgő forgatag, ahol elképesztő nagy kontrasztot képeznek az egymástól pár méterre megépített csillogó felhőkarcolók, és a mellettük düledező viskók, ahol jobb esetben van közművesítettség, rosszabb esetben semmi sincs, és ahol több generáció él együtt. Megfoghatatlan a különbség aközött, hogy egy eszméletlenül nagy business központot termelt ki magából a város, miközben a többmilliós lakosság munka nélkül próbálja feltalálni, hogy boldoguljon. Ezért aztán mindenféle teljesen értelmetlen munkakört hoztak létre, hogy legalább egy részét fel tudja a normál gazdaság szívni a lakosságnak, így mindenre van külön emberük. Van aki ajtót nyit neked, van aki megmutatja melyik helyre parkolj, aki megtapogatja a táskádat bombaügyben, aki segít a kocsit lesegíteni a mozgójárdáról, aki reklámszatyorba teszi a cuccaid a boltban, aki becsukja az ajtót, és még olyan is (ez már nem hivatalos állás, és többnyire gyerekek csinálják), aki az esernyőt viszi feletted a boltból hazáig. Ezenkívül a helyiek próbálnak maguk boldogulni, horgásznak a bűzölgő csatornában, egyszerű kajákat készítenek, amit aztán egymás között árulnak kerekes kocsikból, van aki kávét készít és azzal jár körbe, de olyan is van, aki beveti magát a pörgő forgalomba, és próbálja feltartani a szembejövőket, hogy a kanyarodó autók ki tudjanak jönni, és ezért adjanak neki pár petákot.

Szórakozási lehetőséget egyedül a plázák jelentenek, ezen kívül kevés dolog van itt. Mivel az első hétvégén ráadásul esett is, és nem mentünk sehová, nekem elég elszigeteltnek, és kiábrándítónak tűnt a város, de múlt hétvégén már kiruccantunk Pepe barátaival, ettünk és sétáltunk egyet, és a következő pár hétvégén valószínűleg a városon kívüli túrákat is szervezünk, így már rögtön izgalmassá vált az egész környezet. Természetesen mindenről képes beszámolóval jelentkezünk majd, úgyhogy ti sem fogtok lemaradni semmiről. 

Összességében jól érezzük magunkat, bár reméljük, hogy tényleg tudunk majd Jakartán kívül sok időt tölteni. Pepe elég sokat dolgozik, de reméljük, hogy idővel ez is alakul majd, és ez csak a kezdeti fázis miatt van így. Viszont ha sokat túlórázik, akkor azt a későbbiekben ki fogja tudni venni, és hosszabb időre is tudunk menni barangolni, szóval annak is meglehet a maga előnye. Az apartman pedig továbbra is szuper, így maximálisan jó körülmények között vagyunk. Én a közeli boltba már egyedül is lemegyek simán, így a bevásárlás nem gond, de a héten azt is tervezem, hogy elmegyek az abszolút biztonságos busszal Pepe elé, így még több életterem lesz. A társaság, Pepe kollégái, nagyon szimpatikusak, és örülünk, hogy lehet velük együtt menni túrázni majd, hiszen így lesz egy kis társaságunk is végre. Egy szívfájdalmunk van csak, az istenért se kapni errefelé jóféle kolbászt, és unicumot. :) 

Ölelünk mindenkit és hamarosan jelentkezünk a további hírekkel!