Holishagytamabba?

Kedves családunk és barátaink! 

Hosszú kihagyás után jelentkezik helyzetjelentés céljából a németországi szekció. :)

Bár ha jobban meggondolom, nem is volt olyan hosszú a hallgatás, ha beleszámítjuk az otthon, Magyarországon eltöltött időt, amikor szinte mindenkivel találkoztunk személyesen is. Ettől függetlenül nem ígérem, hogy egy nap alatt sikerül minden fontos dologról írnom, ami a legutóbbi bejegyzés óta történt velünk, legalábbis ha nem akarom feladni az eddigi részletes tájékoztatás elvét. 

Kezdem ma azzal a pár élménnyel, amit otthon szereztem/szereztünk. Ha valakivel találkoztunk, csak simán ugorja át ezt a blog bejegyzést (már valószínűleg ismeri a történeteket) és várja türelemmel a következőt, ami remélhetőleg szintén ma-holnap megérkezik. 

Szóval akivel esetleg nem sikerült összefutni, annak szolgáljon itt okulásként, hogy felfedeztük Frankfurt legnagyobb hátrányát: a megközelítése. Adott ugyanis egy hatalmas reptér ebben a gyönyörű városban, ami egy egyszerű földi halandó számára oly reményekkel kecsegtetőnek tűnhet, hogy még a szokásosnál is egyszerűbben lehet megközelíteni Budapestről az adott helyet. De ne tovább! Valamilyen misztikus oknál fogva ez még sincsen így. Egyetlen fapados járat sem közelíti meg a frankfurti repteret kis hazánkból. Ami pedig eljön idáig (nem fapados) annak a valószínűleg eszmei alapokon és nem a távolságon nyugvó összegesítése megfelel egy-másfél havi átlag magyar fizetésnek. Ettől persze semmi oka az egyszeri vándornak a csüggedésre, ugyanis busszal, kisbusszal, személygépkocsival is el lehet jutni A-ból B-be, és ennek a módszernek az ára is sokkal barátságosabb, ugyanis nagyjából egy akciósan meghirdetett wellness hétvégére elpazarolt összeggel bőven lefedhető az ellenértéke. :) Ha emellett az utazási mód mellett döntünk, akkor már csak egyetlen dologra kell ügyelnünk: mindenképpen vigyünk magunkkal három Coelho, vagy sokkal inkább két Rejtő Jenő, de leginkább egy Stephen King kötetet, hogy ne érezzük úgy utólag, hogy értelmetlenül elszalasztottuk az életünkből azt a röpke 15-22 órát, amit a buszban-kisbuszban-autóban eltöltöttünk (visszavonom az elsőt, ne olvassatok Coelhot, egyet se, ha lehet! :D). 

Továbbra is várjuk, hogy társaságotokkal megörvendeztessetek minket itt Németországban, szóval ne szégyelljetek a fenti lehetőségek közül válogatni! :) 

Az otthon töltött idő elég rövid volt ez alkalommal, Pepe pedig végig dolgozott is, így nem tudtunk sok időt sehol, senkivel eltölteni sajnos. Ennek ellenére nekem sikerült két különleges gasztronómiai tapasztalatot is szereznem, úgyhogy ezeket osztanám meg veletek most még.

Az első, rögtön az érkezésem utáni napon, augusztus 20-án történt, kicsiny szülőfalumtól pár kilométerre a pusztában, egész napos szakadó esőben, az otthoni kánikulára és napos időre maximálisan felkészülve, egyetlen polóban (nice). Birka- és marhapörkölt főző versenyt rendeztek ezen a szép, tradicionális ünnepen, amire a bátyám benevezett egy kisebb baráti csapattal. Ami tudás birtokába ekkor sikerült kerülnöm, azt átadom nektek is:

- a szomszédokkal mindig jóban kell lenni, mert onnan kapjuk a pálinkát és-vagy a fröccsöt, mert nálunk mindenki azt hitte, hogy a másik hoz, szóval nekünk nincs egyik sem

- ha a szomszédban főző (50 év körüli) helyi úriember már 11 órakor járóképtelenre itta magát, az még egyáltalán nem garancia arra, hogy délután 2 körül nem az ő pörköltje lesz messze vidéken a legfinomabb, ugyanis 534-szerre főzött ilyesmit és ha akarná sem tudná elrontani

- ha megkérdezik, hogy ennek meg annak a testvére, párja, szeretője, gyereke vagy-e, a konstans válasz minden esetben: igen, fél perc múlva úgysem fognak emlékezni és megkérdezik megint

- ha mindenki azt suttogja is egymás között (az elfogyasztott alkohol mennyiségével egyenes arányosságban növelve a hangerőt és már inkább kiabálva, mint suttogva), hogy ha beleszakadtok, akkor is a szomszéd, a Kovács Pisti (természetesen kitaláltam a nevet elmaszkírozandó az eredeti figura kilétét) fogja nyerni a versenyt, mert a sógora benne van a zsűriben, ne adjátok fel a reményt, aljas szóbeszéd az egész

- kivéve akkor, ha maga Kovács Pisti jön oda hozzátok a délután derekán és mondja azt a szimpátiától és az alkoholtól egyaránt feltüzelve, hogy ha szeretnétek egy kis hátszelet a zsűrizéskor, akkor csak szóljatok neki, mert... (bizalmas kacsintás) na értitek ti miről beszélek 

Természetesen nem éltünk az utolsó pontban felsorolt lehetőséggel, a pörkölt viszont kiváló lett és így végül is sikerült egy különdíjat nyernünk a versenyen, plusz egész nap ettünk-ittunk egészséggel, végigkóstoltunk minden pálinkát és pörköltet, szóval emlékezetes nap volt mindannyiunk számára. 

A másik gasztronómiai tapasztalom szintén egy bográcsos főzéssel kapcsolatos, ezúttal azonban én voltam a főszakács. Babgulyást főztem, hogy meg tudjuk vendégelni azokat a barátainkat, akiket sikerült ilyen hirtelen meghívnunk magunkhoz. A legutóbbi esetből kiindulva (amikor későn lett kész a kaja és anarchia alakult ki a bogrács körül) arra jutottam, hogy nem este készítem el a kaját, amikor már megjött mindenki, hanem még a buli előtt a délelőtti, kora délutáni órákban, hogy mire megérkezik az első vendég, már senkinek ne kelljen a kondért őriznie. Egyetlen fontos dolgot mondanék ezzel kapcsolatban, amit mint végső esszencia sikerült ebből az esetből leszűrnöm, hogy miért is ne főzzük meg előre a kaját egy házibulira nagyjából 30 főre: 

- mert lehet, hogy nem jön el csak 8 ember a 30-ból... :D 

Ui:a szomszédoknak ízlett a babgulyás, azt a közel két kiló túrós pogácsát, amit meg ezen kívül még készítettem és amihez konkrétan senki hozzá se nyúlt, azt meg már igazán szívfájdalom nélkül dobtam a kukába :D