Ez jól esett, főként hogy ilyen messze sikerült keverednünk az otthontól erre a jeles napra. Ajándékként egyébként mindamellett, hogy már korábban beruháztunk egy kiváló új laptopra részemre (az adott illető a Sárkány nevet kapta, és ehhez méltán éli mindennapjait azóta a birtokomban), kaptam még Pepétől két különkiadást a Batman történetek közül, amiről kevésbé hozzá(m) értő ismerőseimnek csak annyit mondanék: telitalálat. Természetesen minden ajándékot nem sorolok most fel, amit a családtagoktól, barátoktól kaptam, bár mindenért hálás vagyok. Ezt is csak azért emeltem ki, mert sokan kíváncsiak voltatok rá.
A részemre küldött üzenetek között egyébként ilyen, és ehhez hasonló szívmelengető dolgok szerepeltek:
- a negyven az új harminc, családalapítás és karrier tekintetben legalábbis, szóval még van jó tíz évem
- az írással már eddig is elbajlódtam valahogy, és innen csak felfelé vezet út
- a nagy tévedések nélkül nem lennének nagy teljesítmények a későbbiek során
- de volt olyan is (nem H. Éva persze), aki csak annyi írt, hogy "na végre mán legalább hármassal kezdődik". :D
Köszönöm mindenkinek a méltató sorokat, és a biztatást!
Nálunk mostanában a helyzet egészen nyugodt. A lakás berendezése, és néhány komolyabb beruházás után (pl. az új laptopom, repülőjegyek, vízum intézések Szingapúrban, őrbottyáni ház felújítására való félretétel) egy-két hónapig amúgy is spórolni szeretnénk, mielőtt komolyabb utakat teszünk. Így arról tudok csak beszámolni nektek, hogy újra ellátogattunk a Taman Mini Indonesia parkba, ami itt van Jakarta határában, és ahol az Indonéz szigetvilág 33 jellegzetes tájegységének építészeti sajátosságait nézhetjük meg egy-egy épület formájában. Erről videóanyag fog készülni, amihez viszont egy pici türelmet kérnék, mert rengeteg utómunkával jár, de remélem meg fogja érni majd a várakozást! A másik pedig, hogy miután a visszajövetelünk után már másodszor kellett kirepülnünk Szingapúrba, hogy részemre is el tudjunk intézni egy egy hónapnál hosszabb vízumot, úgy döntöttünk, hogy kipipálunk egy elemet a bakancslistáról, és eltöltünk egy éjszakát a Marina Bay Hotelben, Szingapúrban.
Akik facebookon az ismerőseim bizonyára már látták a képeket, amik magukért beszélnek, de azért a bejegyzés végén csatolok majd egy-két képet ide is. Élménynek valóban életreszóló volt, és csak azt tudom mondani továbbra is, hogy Szingapúrt, ha bárkinek van módja megnézni, akkor tegye meg, egyszerűen kihagyhatatlan. A hotel pedig ezen felül egy frenetikus élmény, megéri egy éjszakára rászánni a pénzt. Az amúgy is csodaszép szigetországra az 57. emeleti medencéből letekinteni egy szavakkal nem leírható élmény. Ezt tovább fokozni talán már csak a hotel kertjében található óriási fák éjszakai fényjátéka tudja, ezt azonban meg tudjuk tekinteni a hotelen kívülről is, ha szeretnénk.
Tényleg nehezen tudom megfogalmazni, hogy mit gondolok a dologról. Talán két teljesen ambivalens érzéssel tudom érzékeltetni a dolgot kicsit pontosabban:
- még egyszer nem valószínű, hogy megszállunk a hotelben, és nem csak a szobaárak miatt, hanem mert a medencében való fürdésen kívül nem nyújt annyival többet, mint bármelyik másik
- viszont amikor ott voltunk, és a trópusi melegben a kellemesen hűvös medencéből alátekintettünk, akkor egy pillanatra elfogott az az Ady Endrei érzés, hogy "haljak meg most, ez üdv alatt/ többet ér egy hosszú életnél/ egy álmot nyújtó pillanat".
Na de én örök idealista vagyok, ne higgyétek egy szavamat se...Nézzétek, tapasztaljátok meg magatok, ha van rá lehetőségetek, és az istenért, nehogy kiugorjatok a medencéből egy ilyesfajta költői túlzás miatt! :) Ez utóbbi egyébként szinte lehetetlen, a medence vize mellig ér, előtte van egy másfél méterrel lejjebb lévő legalább méteres terasz, és azalatt még egy járda rész, de tériszonyosként mondhatom, amíg az ilyen helyeken nem lesz legalább két méter magas törhetetlen üveg, amit egyébként tíz centinként platina csövek hálóznak be - biztos, ami biztos - nem fogom elhinni, hogy nem történnek balesetek, továbbá azt sem, hogy nem velem fognak megtörténni ezek a meg nem történő balesetek. :)
Másnap egyébként bejártuk a szomszédos "kertet", ami hatalmas birtok, megnéztük a chinatown-i részt, ahol megebédeltünk (én kacsát, Pepe pedig békát evett), és elugrottunk little India-ba is, bár azt kevésbé találtuk látványosnak. Majdnem megnéztünk egy szép templomot, amit Pepe már korábban is szeretett volna, de ezúttal sem sikerült, ugyanis rövidnadrágban voltunk, és úgy nem lehetett bemenni. És mindezek után fájó tagokkal, legalább négy órával a repülő indulása előtt kiérve a reptérre, amire talán még sosem volt példa, pihegve vártuk a "hazaérkezést". Megint rengeteg szép dolgot láttunk, azt hiszem, hogy kihoztuk a maximumot ebből a két napból, nagyon elfáradtunk, és még a vízumomat is sikerült elintéznünk. Szingapúr vonzereje ha lehet számomra még tovább nőtt.
Persze mindamellett jó Jakartába visszatérni is, ha másért nem is, de azért mindenképpen, mert itt vár bennünket a lakás, és ezzel együtt a drága kiskutyánk is. Hétköznapi apróság tekintetében pedig két újabb dolgot tudok elmesélni nektek. Az egyik hogy hogyan változott meg a szemléletem az okos mosóporok tekintetében, a másik pedig, hogy mit jelent, amikor a korrupció már kimondva sem korrupció, hanem egész egyszerűen a rendszer magától értetődő része.
Szóval hónapok óta keresem az ideális mosóport, öblítőt, mosogatószert, ésatöbbi. Azt vettem észre ez idő alatt, hogy azon felül, hogy elképesztően szűkös a kínálat, szinte csak utántöltőt árulnak, azaz műanyag tasakban lévő terméket, amit aztán beleönthetsz az eredeti flakonba, persze ha valaha sikerült már ilyen flakonhoz hozzájutnod. És ezek az utántöltők nem csak hogy baromi büdösek többnyire, de még csak nem is hatékonyak. A két fajta mosogatószer közül, ami egyáltalán létezik, egyik sem oldja a zsírt, cserébe viszont a konyhában nincs melegvizes csap, a nagyjából 8 féle öblítő közül pedig mindnek kibírhatatlan pacsuli szaga van, cserébe viszont nem igazán érezni a ruhákon az "illatot" utólag. Ilyen jellegű tapasztalataim tükrében annyi konklúziót sikerült leszűrnöm, hogy ha egyszer hazaköltözünk, soha többé nem fogok kételkedni az intelligens mosóporok, és egyéb tisztítószerek hétköznapin túlmutató teljesítményében. Vajon hogy lehet a mosóporba egy kis észt verni?!
A másik történet pedig arról szól, hogyan szerzett Pepe, és még két kollégája helyileg hitelesített, és egyetemesen elfogadott jogosítványt. Ahelyett azonban, hogy ezt a sztorit az elejétől a végéig elmesélném, inkább csak pontokba szedve elmondom, hogy mire volt, és mire nem volt szükség az ügyintézés során. A lényeg talán nem veszik el így sem:
- szükség volt egy emberre, aki beszéli a helyi nyelvet, mert semmilyen tájékoztatás nincs itt sem angolul, ahogy ezt eddig minden más hivatalban is tapasztaltuk
- nem volt szükség az eredeti jogosítvány bemutatására
- szükség volt egy helyi "ismerősre" a hivatalban, akit Pepe egyik kollégája "talált" nekik
- nem volt szükség arra, hogy akárcsak a rutinpályán is bemutassák a vezetési képességieket (ahol egyébként ottlétükkor is rengeteg helyi ember vizsgázott, akiknek minden bizonnyal azért kellet vizsgát tenni, mert nem volt meg a következő pontban foglalt tételük)
- szükség volt fejenként és jogosítványonként 600.000 helyi rúpiára, ami nagyjából 12.000 forint (tehát aki csak motorra kért annak ennyi volt, aki autóra is annak a duplája, szimpla matek az egész)
- az egyetlen követelmény aminek ezen kívül meg kellett felelniük
az egy szemvizsgálat, ami Pepe szerint az 1800 években kifejlesztett készülék segítségével zajlott
A történetben annyi csavar volt, hogy az előzőleg "talált ismerős" a hivatalból idő közben más munkahelyre ment, de szerencsére ezt meg lehetett annyival oldali, hogy Pepe kollégája a boríték átadása után egy másik - ugye így számukra teljesen ismeretlen - embernek annyit mondott, hogy nem fogja elölről kezdeni az alkudozást, menjen hátra és hozzon ide pár jogosítványt, aki erre hátrament, és odahozott pár jogosítványt. Na, hát szimpla matek az egész, mondom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
pub-5777725574448286