Az utóbbi bejegyzés óta eltelt néhány hétben a dolgok mentek a maguk megszokott kis kerékvágásában, ami a legkevésbé sem baj, ám így mesélnivalóm is kevesebb akadt. Bár beszámolhattam volna róla, hogy Pepe néhány hete talált egy üzletet, ahol Star wars maketteket lehet vásárolni, és azóta már legalább négyet meg is vásárolt, és meg is épített közülük, de gondoltam, hogy megvárom míg egyéb érdekességek is megesnek velünk.
Az első számú változás, amit már régóta vártunk, hogy megtörténjen, az a motorbérlésünk története. Még mindig azt tervezzük, hogy vásárolunk egy saját robogót, viszont néhány körülmény (a kinézett modellnek hosszú várólistája van, stb.) miatt úgy határoztunk, hogy először egy hónapra bérlünk egyet. Így az utóbbi egy hétben Pepe már azzal járt be munkába, hétvégén pedig együtt is kirándultunk egyet. Aggodalomra semmi ok, a közlekedést már ilyen szemmel nézve is ugyanazt mondhatjuk: sokkal biztonságosabb, mint otthon. A rendszer a maga ritmusában, egyediségében hibátlanul működik. Ezen felül nem csak sokkal olcsóbb lesz a munkába járás a hétköznapokon, hanem sokkal nagyobb mobilitásunk lesz a hétvégéken, ami mindenképpen pezsdítően hat majd ránk.
Pepe a motorbérlő cég instagram oldalán :)
A másik érdekesség pedig az, hogy elkezdtük felfedezni a Jakartától nem messze (0,5-2,5 óra távolságra) található Ezerszigeteket. Az ok, amiért eddig még errefelé nem terveztünk kirándulást egyrészt az volt, hogy nem tudtuk, hogy akár egy napos kirándulások keretében is el tudunk jutni szinte bármelyikre, amelyiken turistákat látnak vendégül - tehát a kutyusunkat nem kell elvinni sehová otthonról -, másrészt pedig, hogy Pepe egy-két kollégája korábban járt valamelyik szigeten, és azt mondták, hogy nem volt igazán nagy élmény. Ez utóbbira is fény derült azóta, hogy miért mondhatták, bár ezt mi is csak a második alkalommal értettük meg, nagyon nem mindegy ugyanis, hogy melyik szigetre jut el az ember fia, meg lánya.
Ha a világunkat dualista szempontból szemléljük, azaz belátjuk, hogy minden csak valamihez viszonyítva létezik, és határozható meg igazán - példának okáért a pokol a mennyországhoz viszonyítva mutatja meg a legpontosabb képét - akkor elmondhatjuk azt is, hogy az Ezerszigetek messzebb fekvő szigetei (legalábbis az az egy biztosan, ahol mi jártunk) pontos kontrasztot képeznek az Ezerszigetek legközelebb fekvő sziget(ei/)ével. A paradicsom kontra Robinson Crusoe rémálom kiadásban.
(Persze, amikor ezeket a sorokat írom, azt tessék a humor fátyolán át szemlélni, hiszen én magam sem gondolom komolyan, hogy akár a legrosszabb trópusi sziget is, ne lenne sokkal jobb, mint az otthoni hideg, latyakos időben várni a telet. De ahogy említettem, a dualizmus... az egyik sziget a másik tükrében.)
Ahogy azt mondják, hogy a vidám, és boldog dolgokról mindig nehezebb olyan részletességgel, és olyan élethűen írni, mint a kevésbé vidám dolgokról, úgy igaz ez ezekre az élményekre is, ámbátor az átélteket inkább csodálatosnak, valamint érdekesnek, és helyi viszonylatban autentikusnak nevezném, mintsem jónak, és rossznak, vagy vidámnak, és szomorúnak.
Az első alkalommal a Sepa Iseland elnevezésű szigetre tettünk látogatást. Ez nagyjából két órányi hajóútra fekszik Jakarta kikötőjétől. Az utazást egy nem európai mérethez szokott formatervezésű, fénykorában talán szép, mára azonban már jócskán megkopott műbőr ülésekkel telezsúfolt közepes méretű hajó volt hivatott kiszolgálni. A fedélzeten nagyjából húszan lehettünk, és ez volt az aznap erre a szigetre látogató turistáknak a fele. Ugyanis ide két hajó érkezik naponta, és két hajó is indul a délután folyamán vissza Jakartába. Egynapos kirándulásra mentünk, így az egyik délutánival mi is eljöttünk, bár meg kell, hogy mondjam, hogy az érkezésünktől egészen az indulásunkig az járt a fejemben, hogy hogy lehetne azon nyomban letelepedni a szigeten, és csak vész esetén elhagyni azt. :) Az egyetlen előnye az aznapi távozásnak az volt, hogy az akkor következő hosszú hétvége miatt sokan maradtak a szigeten több napig, az ottani bungalókat kibérelve, így visszafelé rajtunk kívül alig akadt valaki a hajón.
Ezen felül annyit tudok mondani az ezen a szigeten tett látogatásunkról, hogy ilyeténképpen képzelem el, hogy milyen lehetett egykor a paradicsom. Meg hogy a képeslapokon látható fotók mindig ferdítik az igazságot, és az életben szinte semmi nem olyan szép, ahogy az ember előre elképzeli... de ez az volt. Fehér homok, pálmafák, korallzátonyok, ezer- meg ezer apró tengeri hal, napsütés, csend, béke, és nyugalom. Ja és wifi sem volt :D, bár akadt aki a recepción megkérdezte, hogy van-e. Számomra ez volt az első fehér homokos tengerpart, ahol valaha jártam, de ha ettől eltekintek is, akkor is biztos vagyok benne, hogy ezt az élményt, amíg élek, soha nem fogom elfelejteni. Hiába volt csak pár óra (reméljük lesz még több is), ha lehunyom a szemem, és erősen koncentrálok, akkor egészen tisztán hallom a tengert, és látom magam előtt a vízalatti csodavilágot.
IDE KATTINTVA tudjátok elérni a videót, amit Pepe vágott össze a szigetről (remélem nyilvános, de ha valakinek nem működik, az írjon rám, és megoldjuk).
A másik sziget, ahová múlt hétvégén látogattunk el, az Ayer Iseland, Jakarta kikötőjétől 20-30 percnyi távolságra fekszik. Amit pedig ezzel a szigettel kapcsolatban el tudok mondani, hogy ilyeténképpen képzelem el, hogy milyen lehet egy közepes költségvetésű, trópusi szigeten játszódó vígjáték-horrorfilm. :D
Az érkezésünk után a sziget bejáratánál két közepes termetű, nagyjából egy méter hosszú, húsevő gyík fogadott minket. Mint utólag kiderült, ez volt az aznapi élmények legérdekesebbike. Ott volt velük a gondozójuk, sőt később a szigeten láttunk még egy-kettőt magában kóborolni is, és bár fél méterről fotózkodtunk velük, azért bennem nem erősödött fel a biztonságérzet, hogy a háromszor-négyszer ekkora komodói sárkányok szigetére látogassak, már csak azért sem, mert láttam a szemükben, ahogy a nyelvüket öltögették, hogy az jár a fejükben: bár csak kisebb lenne ez a fincsi falat, hogy bekaphassam. :D :D Belőlem azonban nem esznek, ezt garantálom.
A két sziget közötti kontraszt okai leginkább ezek voltak:
- az itteni szigetről még látni Jakartát, és vele együtt az ipari kikötőt, aminek a látványa eléggé lerontja a trópusi környezet festői világát, meg a hurrá nyaralunk élményt is
- a vízbe be sem lehet menni, bár ránézésre nem is hiszem, hogy szerettünk volna
- így viszont egyetlen pici medence nyújt felfrissülést az iszonyú hőségben, amit az otthoni kerti medencék analógiáját követve egy helyi fiú takarít hálóval, szóval nem kimondottan az a feszített víztükrű medence, amiről ábrándozunk
- a szigetre jónéhány hajó érkezik naponta, így kb négyszer-ötször többen voltunk erre a pici medencére, és a szigetre, szóval zsúfolt volt
- a kaja gyakorlatilag ehetetlen, még a helyi nasi goreng viszonylatban is
- a sör kétszer annyiba került, pedig sehol sem olcsó
- a medence mellett egy ötven fős helyi társaságnak, a Tupperware cég dolgozóinak volt csapatépítője egész nap, ami garantálta a folyamatos, szinte kibírhatatlan hangzavart, ricsajt, és vizuális, lelkileg felzaklató élmények sorát.
Ez utóbbi egyébként nagyban hozzájárult, hogy az alábbi lehetőséget közül többet is fontolóra vettünk:
- azon nyomban visszaúszunk Jakartába
- egy tompa élű késsel, Van Gogh után szabadon, lenyiszáljuk a füleinket
- a víz felszíne alatt töltjük az idő nagy részét, így se látunk, se hallunk
- továbbá, ami talán a legárulkodóbb, Pepe azt fontolgatta, hogy nem iszik meg egy sört :D
Nehéz visszaadni az élményt, de valahogy úgy tudnám leírni nektek, hogy képzeljetek el egy szürreális képet, ahol ugyan pálmafák vesznek körbe titeket, és trópusi a hőség, rajtatok kívül azonban mégis mindenki talpig ruhában van, nem kevesen úgy hogy egy centi se látszik a bőrfelületükből, a vízbe ha be is merészkednek, akkor teljes ruházatban, a hangszórókból közben végtelenítve szól egy nyolc hangból álló szignál, a Tupperware sajátja, közben kiabálnak, táncolnak (erre még kitérünk), tombolát rendeznek, ahol az összes fődíj Tupperware doboz (igaz, hogy én még embert nem láttam annyira örülni műanyag doboznak, mint őket), és közben gyakorlatilag folyamatosan karaokizik valaki olyan módon, hogy ahhoz képest egy herélt kappan Andrea Bocelli. Az már csak hab a tortán, hogy a medence széléről közben egy indiai házaspár, vagy ahogy mi elneveztük őket, bajszi úr, és neje, gyakorlatilag szüntelenül mosolyog ránk, közeledésük célja nem egyértelmű, és bizalomgerjesztőnek sem mondanám. :D
A táncot mutatom, ugyanis megtaláltuk az interneten az ezévi céges protokoll verzióját, amit itt is előadtak. Mondjuk a tánc bonyolultságára tekintettel talán érhető, hogy még ebbe is szinte mindenki, szinte folyamatosan belebakizott... KATTINTSATOK IDE!
Ha megnéztétek, akkor talán már értitek, hogy mit jelent a harmincadik előadás után az, ha az ember meghallja, hogy tap...tap...tap...tap... tupperware (a fülemben a dallam kitörölhetetlenül, mint a másik szigeten a tenger édes morajlása). Javaslom egy pár órás szünet nélküli lejátszásra az alacsony vérnyomásban szenvedőknek. :)
A tombola különösen elképesztő volt, ugyanis nem tudom ti hogy vagytok vele, de ha én egész nap tupperware dobozokat próbálnék eladni, biztos másra vágynék az éves céges rendezvényen felajánlott nyeremény gyanánt. Mondjuk otthon meg azzal kezdődne a dolog, hogy miért nem adnak inkább kajajegyet... de ennél szerintem minden jobb. Az igazán meglepő azonban mégis az volt, hogy tényleg mennyire örültek neki a nyertesek, vagy ha nem, hát akkor oscart mindnek. A Gangnem style zenéjére, fejük fölött lóbálva a dobozokat, mint a legbecsesebb trófeát, táncoltak gyakorlatilag önkívületi állapotban, azt skandálva, hogy tupperware.
Mondjuk az biztos, hogy amíg élek ezt se felejtem el. :D Legközelebb meg körültekintően választunk szigetet, ugyanis nem mindegy hol telik az a néhány óra, tudjátok, már csak az idő relativitása miatt is.
Mindenkit sok szeretettel ölelünk!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
pub-5777725574448286